Egészségügyi ötletek, Életmód, Érdekes

„Ne vedd le az átvérzett gézt, duplázd meg” – 10 egyszerű ismeret, amely életmentő lehet

Néha nem is gondoljuk, hogy milyen hétköznapi apróságokon múlhat az életünk, vagy úszhatunk meg komoly katasztrófákat.

 

 

 

 




A Reddit felhasználói összegyűjtötték ezzel kapcsolatos saját tapasztalataikat, amelyekből a Daily Mail válogatta ki a leghasznosabbakat.

1. Ne vedd le az átvérzett gézt, duplázd meg

A legtöbben tudják, hogy ha valaki erősen vérzik, szorító kötést kell tenni a sebre. Ugyancsak közismert, hogy jó a vérző testrészt a szív fölé emelni, hogy lassítsuk a véráramlást. De ha a kötés átvérzik, nem szabad levenni, hogy frisset tegyünk rá, hanem egy második szorító kötést kell a tetejére tenni – tanácsolja a Harvard Medical School. Továbbá nem szabad levenni ezt a kötést, amíg orvos nem látja, akkor sem, ha eláll a vérzés.

2. A kihűlés halálosan fáradttá tesz – szó szerint

Amikor valaki annyira fázik, hogy reszket tőle, félő, hogy kihűlés fenyegeti. Ha az illető még remeg, azt jelenti, hogy testének hőmérséklete még nem süllyedt a veszélyes 35 Celsius fok alá. De ha azt látjuk, hogy már nem remeg, ellenben teljesen kimerült és hamarosan elalszik, akkor nagy baj van. Ha ezt látjuk, minél előbb be kell vinni olyan helyre, ahol felmelegedhet, és ezzel meg is mentjük az életét.

3. Az álló tornádó feléd tart

A tornádók ritkán állnak egy helyben, még akkor is, ha úgy látszanak. A Tornado Projects hívja fel a figyelmet arra, hogy ha egy tornádót állni látunk, az lehet, hogy éppen felénk tart. Tehát ne bízzunk abban, hogy jó helyen állunk és távolból szemléljük. Igyekezzünk ilyenkor bejutni egy szilárd épületbe. Ha ez nem lehetséges, tartsuk távol magunkat autóktól és fáktól, feküdjünk le arccal a földre és védjük fejünket a karunkkal.

 

 

 

 

 

 

 

4. A „kísértetházban” szénmonoxid lehet

Az egyik Redditor kísértetélményéről számolt be egy házban. Olyan volt, mintha látott, hallott volna valakit, vagy érezte volna a jelenlétét. Ilyenkor a legjobb egy szénmonoxid-detektort elővenni. Ugyanis a hallucinációt ez a halálos gáz is okozhatja.

5. Egy kocsi ablakát a szélén törjük be

Ha be kell törni egy kocsi ablakát, például azért, mert iszonyú hőség van, és bent ül egy kisgyerek vagy egy állat, ne az üveg közepét próbáljuk betörni, hanem a széleit, mert azok a leggyengébb pontjai és könnyebben engednek. És lehetőleg a beszorulttól lehető legmesszebbi ablakot törjük be, hogy a szilánkok nem sértsék meg.

6. Hogyan állapítsuk meg a vakbélgyulladást?

Ha fáj a hasunk jobboldalon az alsó felén, nyomjuk meg a baloldalon, hogy ott is hasonlóképpen fáj-e. Ha a jobboldalon jobban fáj, azonnal hívjunk orvost.

7. Ha túl messzire húzódott vissza az apály, fussunk!

Ha tengerparton vakációzunk, és azt látjuk, hogy a víz messzebb húzódott vissza, mint szokott, azonnal meneküljünk, mert ez a szökőár jele. Sokszor előfordult már, hogy a fürdőzők addig szemlélték döbbenten a hullámok hűlt helyét, míg belehaltak.





 

 

 




 

 

 

8. Ha elsodor egy áramlat, ússzunk a parttal párhuzamosan

Szörnyű érzés, ha az embert a tengerben magával ragadja egy áramlat és veszedelmesen távolítja a parttól. Ilyenkor nem szabad az árral szemben, a part felé úszni. Vagy segítséget kell kérni, vagy pedig a parttal párhuzamosan szelni a hullámokat, mert így ki lehet kerülni az áramlatból.

9. Tűz esetén a legjobb a föld közelében lenni

Ha egy égő épületben vagyunk, és nem tudunk könnyen kijutni onnan, vessük magunkat a földre. A tűz füstje ugyanis felül száll, és magasabban nehéz lesz lélegezni.

10. Hogyan húzzuk ki magunkat a jeges vízből?

Ha beszakad alattunk a jég, ne pánikoljunk. Testünk automatikusan reagál, 1-3 percen keresztül sokkos állapotba kerül. A legjobb ezt nyugodtan kivárni. Aztán ragadjunk meg egy szilárd jégdarabot, tegyük rá a karjainkat. Húzzuk fel a lábunkat, hogy testünk vízszintes legyen, így könnyebb kimászni. Ha ez sikerült, ne álljunk fel és ne induljunk el, hanem görgessük a testünket addig, amíg szilárdabb talajt nem találunk. Ha ugyanis felállunk, súlyunk kisebb területre koncentrálódik, és a jég újra betörhet alattunk.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?