Érdekes, Külföld

Felrobbantották a tavaly augusztusban leomlott genovai Morandi híd maradványát

A pillanatot videón is megörökítették.

 

 

 

 

Amint arról mi is beszámoltunk, a Riccardo Morandi által tervezett és 1967-ben felavatott különleges híd közel egy éve, augusztus közepén omlott össze. A tragédiában 43-an vesztették életüket.

Szemtanúk elmondása szerint a híd már régóta rossz állapotban volt. A vizsgálatok szerint a tragédiát egy tartókábel elszakadása okozhatta, amit az 51 éves híd elavultsága, az időjárás miatti szennyeződés, valamint az utóbbi években megnövekedett járműforgalom is előidézhetett.

Most elérkezett az idő a végső búcsúra az építménytől: pénteken 9 óra 38 perckor felrobbantották a maradványt.

 

 

 

A detonáció és a munkálatok miatt ideiglenesen közel négyezer ember kényszerült elhagyni az otthonát.

Matteo Salvini olasz belügyminiszter is tiszteletét tette a helyszínen és Vele tartott Luigi Di Maio gazdaságfejlesztési miniszter is.

Az akciót a Rai News televíziócsatorna élőben közvetítette.

A szerkezet mellett és alatt víztartályok és zsákok sokaságát helyezték el, hogy a robbanást követően megakadályozzák a porfelhő terjedését.




 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?