Érdekes

Egy lány, akit csúfoltak az iskolában, de a testrésze, amin nevettek, most világhírűvé tette

A svéd Ia Östergren nem az a lány, aki könnyedén elvegyül a tömegben. A modell ugyanis ámulatba ejtően hosszú lábbak született, amiért olyan sok támadás érte fiatal korában, hogy valóságos rút kiskacsának érezte magát az osztálytársai és barátai között. Aztán persze nagyot fordult a kocka: Östergren úgy döntött, hogy a fiatalságát megnehezítő testi jellemzőjéből előnyt kovácsol magának, ezért modellnek állt és a több, mint 1 méter hosszú lábaival szó szerint letarolta a világot.

 

 




 

 

 

 




 

 

 

 

178 centiméteres testmagassága ellenére a lány lábainak hossza mintegy 108 cm. Ez az aránytalanság pedig ma már csak a hasznára van, hiszen segít, hogy még jobban kitűnjön a modellvilágban.

 

 





 

 

 

Bár ma már több százezren követik őt a közösségi oldalakon, a svéd lány néhány évvel ezelőtt még komoly depresszióval küzdött a szokatlan testi adottságai miatt.

Ám elhatározta, hogy nem fogja így leélni az életét és ezért előbb testépítésbe, majd modellkedésbe kezdett.

 

 





 

 

 

Férje, a szintén híres testépítő, Torbjörn Östergren mindenben támogatta őt.

 

 





 

 

 

A kitartó munka és a bátorság pedig meghozta gyümölcsét, jelenleg ő Svédország egyik legnépszerűbb fitneszmodellje.

 

 





 

 

 

 

Ia Östergren élettörténete tökéletes példa rá, hogy ha kellően magabiztosak és céltudatosak lehetünk, akkor nem csak nem létezik számunkra lehetetlen, de még akár a hibáinkból is könnyen előnyt kovácsolhatunk magunknak.

Ez a határozott életszemlélet pedig nem csak a lány Instagramos követőit, de magát a férjét is inspirálta, aki jelenleg Ia Östergren edzője is egyben, és akivel most épp a családgyarapítás terén szorgoskodnak.

 

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?