Életmód

20 furcsa, olykor ijesztő tárgy, amit a rokonok házában találtak az emberek

Biztosan Ti is jártatok már úgy, hogy egy családtagnál/barátnál tett látogatás alkalmával olyasvalamit láttatok, ami alaposan megmozgatta a fantáziátokat, hiszen a Ti megítélésetek szerint finoman szólva is szokatlannak bizonyult az a valami. Ilyenkor jobb esetben csak egyszerűen rákérdezünk, hogy ,,ezt mégis hogy?!”, rosszabb esetben azonban az adott holmi olyan ijesztő, hogy inkább megpróbálunk átnézni rajta, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, miközben persze legbelül kellemetlenül feszengünk. Egyszóval épp úgy, ahogy az alábbi emberek is tették…

 

 

 

1 Akár beteg, akár nem: nekem ilyen kell! 😄
2 Rendkívül excentrikus dohányzóasztal.
3 Sok kérdést hagy maga után.



4 ,,Nagyapám régi mechanikus lova, melynek hála egész életemben féltem a pincénktől.”
5 ,,Apám egy hasbeszélő bábot tett az ablakba, hogy elijessze a madarakat. A madarak továbbra is oda járnak, mi azonban már nem merünk sötétedés után látogatóba menni.”
6 Egy éjszakai fény, hogy a gyermekeknek ne legyen olyan félelmetes az éjjeli sötétség. Hááát…nem tudom, hogy megfelel-e a célnak.
7 Karácsonyi dekoráció, egy kicsit másképp.


8 WC-papír tartó baba, ami gondoskodik róla, hogy még a sz**r is belénk fagyjon.
9 Sajátos karácsonyfadíszek.
10 Semmi extra, csak egy rongybabafejekkel és vízzel teli palack.

11 Plafonon teázó nyulak.
12 Jobb, ha itt nem megy éjszaka a fürdőszobába az ember.
13 Lovagi páncél, levehető fejű Shakespeare szobor, és egy hatalmas királypingvin. Nyilván minden lakásban alapfelszerelés.
14 Teljesen új fejezetet nyitnak a művészet világában.
15 Normális, hogy valaki ilyet tesz egy vendégszoba legfelső polcára?!
16 Teknősháton lovagló béka.
17 No comment?!

 

 

 

 

 

18 Nem egy átlagos fürdőszoba, ahová fellélegezve lép be az ember.
19 Apuka által, saját kézzel készített éjszakai fény.
20 Végezetül pedig az egyik legvadabb: ,,a nagymamám műfogsora és a nagypapám műszeme édesanyám házában egy üveg búra alatt…”

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?