Életmód, Érdekes

3 lehetséges jövője van az emberiségnek a tudósok szerint: egyik sem túl fényes

Matematikusok számítógépen lemodellezték a kihalás elméletét, és felmérték az emberiség túlélési lehetőségeit a klímaváltozás tükrében.

 

 

 




Az a jó a katasztrófafilmekben, hogy a Földet mindig megmentik a végén, mi pedig szépen visszazökkenhetünk a nyugodt kis életünkbe. Bárcsak a valóságban is minden ilyen egyszerű lenne.

Hogy kiderítsék az emberiség előrelátható végzetét, a kutatók számítógépes modelleket terveztek, melyekkel szimulálhatják a potenciális kihaláselméleteket, illetve az energiaigényes civilizáció és a bolygó közötti kapcsolatot. Elöljáróban annyit, hogy az eredmények sem nem pozitívak, sem nem szép reményekkel kecsegtetőek.

 

 

 

 

 

Első jövőkép: lépcső a kihalás felé

Alan Frank, a Rochester Egyetem fizikai és asztronómiai tudományokkal foglalkozó professzora szerint messze ez a legelképzelhetőbb jövőkép: mivel a populáció növekedése egyenesen arányos az energiaéhség növekedésével, a bolygó kisvártatva eléri tűréshatárát, és nem képes többé elegendő életteret és élelmet biztosítani lakóinak. Az egyensúlyi állapot újbóli megteremtéséhez pedig a lakosság minimum 70%-ának vesznie kell.

Második jövőkép: a kisebbik rossz

A második, egyben a három közül az emberiség számára legpozitívabb modell leginkább ahhoz hasonlít, mint amikor az ember az utolsó pillanatban összekapja magát. A nem is annyira távoli jövőben a civilizáció a Föld csaknem minden tartalékát felélte, ám ezúttal a növekvő népesség ellenére is létrejött az egyensúly, méghozzá tömeges kihalás nélkül. A professzor ugyanakkor minimális esélyt lát erre.

 

 

 




 

 

Harmadik jövőkép: teljes összeomlás

Akárcsak az első lehetőségnél, a populáció itt is ugrásszerűen megemelkedik, a Föld azonban képtelen lépést tartani a megnövekedett energia- és tápanyagszükséglettel, és hamarosan elpusztul. „Akár egy szobanövény, amit számára kedvezőtlen helyre állítottak” – magyarázza Dr. Frank. Ennek következtében a civilizációnk úgy eltűnik, mintha soha nem is létezett volna.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?