Celeb / Híresség

„Szebb, mint bármelyik szépségkirálynő” – Sarka Kata friss fotóit agyondicsérik

Sarka Kata a Magyarország Szépe versenyzőivel fotózkodott.

 

 

2019. június 23-án hatodszor választják meg Magyarország Szépét. Az idei verseny húsz indulója kedden vonult a felkészítő táborba, ahol a négy alverseny során négyen esnek ki, így 16-an mérkőznek meg a Miss World világverseny hazai döntőjében. Két alversenyt már tegnap megtartottak, ezekre Sarka Kata licensztulajdonos is kilátogatott.

Az első alverseny, a Miss Bikini 2019 verseny győztese Nagypál Krisztina lett, aki 2016-ban megnyerte a Miss Balatont. A mini versenyt követően Molnár Kinga esett ki. Miss Sport 2019-ben Marton Fanni lett, a második alversenyt követően pedig Schneider Réka távozott a versenyzők közül.

 

 




 

Az alversenyeken Sarka Kata is a helyszínen volt, fotózkodott is a bikinis lányokkal, valamint két korábbi szépségkirálynőjével, a 2014-es győztes Kulcsár Edinával és a tavalyi nyertes Szarvas Andreával. „Kata szebb, mint bármelyik szépségkirálynő”, „Szerintem, Sarka Kata a világ legszebb hölgye”, „Kata még mindig magasan szebb vagy, mint ott bárki más” – záporoztak a bókok friss fotóira.

 

 

 

 

 

 

Képes összeállításunkban megnézheted, hogy néz ki Sarka Kata, miután világra hozta harmadik gyermekét.

Image #0

Image #1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Image #2

Image #3

Image #4

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?