Celeb / Híresség

A magyar sztárpár házassága 13 év után válságba került – Az énekes ezt nyilatkozta:

Suzy és Jolly házassága hullámvölgybe került.

 

 

 

Válságba került Suzy és Jolly házassága. Kapcsolatuk az évek során többször került hullámvölgybe, de eddig mindig megoldották a problémáikat. A mulatós sztárpár, akik az éneklés mellett műsort is vezetnek a Zenebutik csatornán, 13 éve alkot egy párt, egy közös gyermekük született, a kis Suzy, aki most ballag az óvodából.

 

Bors értesülései szerint a pár már külön is költözött, Suzy, vagyis Királyvári Zsuzsanna már nem hordja a gyűrűjét, és sem az ő Facebook-oldalán, sem Jollyén, vagyis Tarcsi Zoltánén egy ideje nincsenek közös fotóik, ugyanakkor a Jolly & Suzy és a Románcok Csillagai nevű közösségi oldalon sok közös kép látható. A negyvenéves énekest egy fekete hajú, fiatal hölggyel szúrták ki a közösségi oldalán, akire a napilapnak azt mondta, egy márkafotózáson dolgoztak közösen, majd azt, hogy a nagyfia barátnője.

 

 

 

– Nem vagyunk a legfényesebben, de mindenhol vannak problémák. Együtt járunk fellépni is Suzyval – szűkszavúan ennyit mondott a lapnak a negyvenéves énekes.

– Az van, amit Zoli mond, én nem szeretnék nyilatkozni – zárta rövidre Suzy azzal, hogy a kislánya ballagására szeretne koncentrálni.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?