Életmód

12 rejtélyes történelmi esemény, amiről még ma is vitatkoznak a tudósok

Manapság a legtöbb furcsa és megmagyarázhatatlan fotó láttán az emberek többsége gondolkodás nélkül rávágja, hogy ,,ez Photoshop!”. Az alábbi 12 fénykép esetében azonban ilyenről szó sem lehet: ezek a felvételek ugyanis akkoriban készültek, amikor Photoshopról még csak álmodni sem mertek az emberek. Hiába kaptak azonban nagy figyelmet, hiába tanulmányozta őket tudósok sokasága, a rajtuk látható furcsa eseményekre a mai napig sem sikerült elfogadható és helytálló magyarázatot találni.

 

 

 

1 A hook-szigeti tengeri szörny.

Ez a fénykép 1965-ben készült, szintén jóval a számítógépek elterjedése és a Photoshop megjelenése előtt. A kép körül kialakult rejtélyt tovább bonyolította, hogy ezt a felvételt nem egy névtelen ,,útszéli suhanc”, hanem Robert Le Serrec elismert fényképész készítette. A különös tengeri lényt ábrázoló kép az ausztráliai Hook-sziget partjainál készült és többen is jelen voltak a feltűnésénél, egyhangú döntés azonban nincs vele kapcsolatban, a tengerbiológusok közt még ma is vitatott, hogy pontosan mi is látható rajta.

2 A Hessdalen-fények.

Éveken keresztül lehetett megfigyelni különösen mozgó, furcsa fényeket a norvégiai Hessfalen-völgy felett. Számtalan bizonyíték létezik a furcsa világító tárgyak völgy felett történő átrepülésére, ezt a képet például egy norvég fotós készítette 30-másodperces záridővel. Bár sok tudós foglalkozott a témával, nem sikerült egyhangú magyarázatot kapni rá, hogy mi is állhat ennek a furcsa jelenségnek a hátterében.

3 A ,,fekete lovag”.

1960-ban egy sötét, ismeretlen repülő tárgy került a Föld légterébe. Ebben az időben egyetlen műholdat sem lőttek fel és a Csillagok Háborúja filmekből ismert Boba Fett űrhajóját-idéző objektum egyetlen emberi kéz alkotta tárgyra sem hasonlított. Azóta ráadásul számos hasonló repülő tárgyat sikerült már lencsevégre kapni a Föld körül, melyekben csak az volt a közös, hogy a fénykép készülte után néhány másodperccel rejtélyes módon eltűntek. A tudósok között megoszlanak a vélemények, hogy mi is lehetett pontosan a ,,Black Knight” névre keresztelt objektum, ám abban a többség egyetért, hogy valószínűleg nem ember alkotta, mesterséges tárgyról lehet szó.


4 A ,,Babushka Lady”

1963. november 22-én, Kennedy elnök meggyilkolásának helyszínén volt egy rejtélyes hölgy, aki több fényképen és videofelvételen is feltűnt. Titokzatosságát az okozta, hogy az elnök meggyilkolása után nem szaladt fedezékbe, (mint a többiek) hanem mintha mi sem történt volna, fényképezgette tovább a világ egyik leghíresebb merényletének helyszínét. Röviddel később eltűnt, ám a merényletet visszanézve olyan gyanúsnak titulálták a viselkedését, hogy több évtizeden keresztül az FBI is nyomozott utána, révén, hogy nagy valószínűséggel köze lehetett az elnök meggyilkolásához. Hiába azonban minden erőfeszítés, nem akadtak a nyomára, sőt, még csak a személyazonosságát sem sikerült megállapítani, így a rejtélyes hölgy a „Babushka Lady” nevet kapta, az idős orosz asszonyokra jellemző fejkendője miatt.

5 Mobiltelefon egy régi Chaplin filmben.

Charlie Chaplin 1928-as filmjének, A cirkusz című némafilmnek az extrákkal teli (2010-es) DVD-jén látható egy rejtélyes fekete ruhás nő, aki úgy tesz, mintha mobilon telefonálna. Bár a szkeptikusok többsége azzal magyarázza a történetet, hogy egy sima hallókészüléket (hallókürtöt) tart a kezében, ez sem erősíthető meg egyértelműen, az egyedül sétáló hölgynek ugyanis semmi oka sincs a füléhez tartani a szerkezetet, ráadásul a jelenet közben jól látható, hogy mozog a szája, ergo mintha beszélne valakihez, pedig senki sincs a közelében. A kivágott jelenet:

6 A Los Angeles-i légi csata.

A „Los Angeles-i csata” egy 1942. február 25-én éjjel 2-kor kezdődő rendkívül furcsa incidens neve volt. A katonai radarok ugyanis egy azonosítatlan repülő objektumot véltek felfedezni az égen, ezért éjjel 3 óra után nem sokkal légitámadás szirénája ébresztette a lakosokat, miközben egész Los Angeles világítását lekapcsolták, az eget pedig keresőfényekkel pásztázták (a képen is ez látható) miközben a katonaság légvédelmi ágyúkkal kezdett kezdett tüzelni az objektum feltételezett helye felé.

Nem véletlen volt ez a nagy felhajtás: három hónappal a Pearl Harbor-i támadás után az amerikaiak biztosra vették, hogy Japán visszatért. Az őrült káoszban az emberek a legkülönfélébb dolgokat vélték felfedezni: voltak akik japán repülőgépekről, mások égből hulló bombákról és ejtőernyősökről számoltak be. Az őrült tűzpárbaj egészen pirkadatig tartott, amikor a hadvezetés végre kiadta a parancsot a tűz beszüntetésére.

Ekkor jött azonban a nagy meglepetés: a katonaság és a kormány hivatalos közleménye szerint ugyanis semmi sem volt az égen, a Los Angeles-i csatát pedig egész egyszerűen „hamis riasztásnak” minősítették.

Ez nem meglepő módon sokkolta a lakosokat, akik szkeptikusak voltak az üggyel kapcsolatban és úgy érezték, hogy a kormány rejtegetni próbál előlük valamit. A média is alakosok mellé állt, több újság UFO-kra emlékeztető képet hozott le, amit először a kormány nem kívánt kommentálni, majd később megerősítették, hogy egy ballonra erősített időjárás-szonda látható a képeken.

Ez természetesen nem mindenkit nyugtatott meg, az emberek pedig ma sem értik pontosan, hogy mi is történhetett aznap éjjel, amiért a légvédelmi ágyúk több mint 1400 sorozatot lőttek ki – állítólag a semmire. Bővebben: mult-kor.hu

7 A zuhanó ember.

Ezt а fotót Richard Drew fényképész készítette, 2001. szeptember 11-én, a világkereskedelmi központ toronyházai ellen irányuló terrorcselekmények közben. A fotó néhány órán belül az egész világot bejárta, a toronyházból kiugró férfi különös testtartása miatt. A férfi szinte teljesen függőlegesen (fejjel lefelé) zuhan, ami ellent mond minden bennünk lakozó túlélési ösztönnek. A rejtélyt csak tovább fokozza, hogy a fényképen szereplő férfit végül sosem találták meg a romok között.

8 A ,,tank man”

Ez a fotó a pekingi zavargások közben készült, 1989-ben, a Tiananmen-téren. A tankok elé beálló ismeretlen tüntető fotója az egész világot bejárta, ám mégsem lehet tudni, hogy ki is volt ő pontosan, illetve, hogy mi is lett vele végül. Az ismeretlen személyazonosságú férfit a külföldi sajtó egyszerűen ,,Tank Man” névre keresztelte.

9 Solway Firth űrhajósa

1964-ben Jim Templeton fényképész készítette ezt a fotót a lányáról, de az előhívás után egy egészen elképesztő alak bontakozott ki a képen: egy űrhajós szkafanderbe bújt „valamit” örökített meg a kamera. A férfi állította, hogy a fotó elkészültekor csak a lánya volt a helyszínen. Még a Kodak vállalat is vizsgálódni kezdett a témában és megállapították, hogy a tekercs érintetlen, senki se buherálta meg a képet.

 

 

 

 

 

 

10 Freddy Jackson szelleme

A képet 1919-ben készítették, először pedig 1975-ben hozták nyilvánosságra. A fotó egy csoportkép, amely a Goddard osztagot ábrázolja, akik az első világháborúban szolgáltak. A képen egy extra arc is feltűnik. Sokan úgy gondolják, hogy Freddy Jackson szelleme látható a felvételen, akinek éppen aznap volt a temetése. A szerencsétlenül járt férfit egy repülőgép propellere gyilkolta meg.

11 Piramis a holdon.

Ez a fotó a NASA ,,Apollo-17″ névre keresztelt küldetése során készült, ám sokáig nem foglalkoztak vele, mivel a kép készültekor a kamera túlexponált. Számos szakértő dolgozott később a kép helyreállításán, majd amikor játszottak kicsit a kontraszttal, feltűnt rajta egy rejtélyes, piramisra emlékeztető objektum a távolban. Bár a kép minősége miatt nem lehet túl messze menő következtetéseket levonni, mégis sokan egyértelmű bizonyítékának tartják annak, hogy a Hold másik oldala valószínűleg több más, hasonló piramist is rejthet.

12 Mobiltelefon a 30-as években.

Ezen az 1938-ban forgatott dokumentumfilmből származó képkockán egy fiatal nő látható, amint egy mobiltelefonhoz-hasonló készüléket tart a kezében. 2012-ben jelentkezett egy férfi, aki a képen látható nő unokájaként írta le magát, és elárulta, hogy a nagymamája, Gertrude Jones még ma is él, aki a film készítése idején 17-éves volt.

A férfi elmondása szerint a nagymamája egy vezeték nélküli telefon prototípusát tesztelte éppen, amit a 30-as években fejlesztettek Massachusetts államban. Gertrude és számos hozzá hasonló fiatal heteken keresztül tesztelték a készülékeket, ennek köszönhető az is, hogy a dokumentumfilmnek sikerült elcsípnie ezt a kivételes pillanatot. Hivatalos nyilatkozatot azonban nem nyújtottak be a történetről, és bizonyítékokkal sem szolgáltak, így az is lehet, hogy az egész csak egy mese.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?