Érdekes, Internet

Egy újságíró állítja, hogy a közösségi oldalak lehallgatnak minket a célzott hirdetések végett

Számtalan furcsának tűnő összeesküvés-elméletet olvashatunk az interneten a közösségi oldalak hátterében zajló „ördögi” folyamatokról, de azért amikor egy világhírű magazin újságírója áll elő hasonló történettel, akkor azért elgondolkodunk rajta, hogy akár lehet is benne valami. Annál is inkább, hiszen nagy valószínűséggel mindannyian találkoztunk már hasonló jelenséggel a legnagyobb közösségi médiafelületeken.

 

 

 

 

Tyler Mears, az írországi Mirror magazin újságírója állítja, hogy a Facebook nem csak egyszerűen kémkedik utánunk a közösségi felületen végrehajtott műveleteinket figyelve, hanem egyenesen lehallgat bennünket az okostelefonunkon keresztül. Tyler személyes történetével indokolta állítását: „A jelenségre akkor figyeltem fel, amikor nagyon kellett pisilnem…a párom és én nemrég vásároltunk egy lakókocsit, és egy nap szóba került, hogy milyen praktikus lenne egy „női pisi-tölcsér”, mennyire megkönnyítené az utazásainkat. Ezt csak és kizárólag szóban beszéltük, soha nem írtuk le egymásnak üzenetben vagy nem kerestünk rá ilyenre az interneten.” – magyarázta az újságíró.






Másnap mégis furcsa jelenséggel kellett szembesülniük a közösségi oldal felületén, a Facebook ugyanis mindkettőjüknek vizeléssel kapcsolatos termékeket, többek között a képen látható eszközt kezdte el feldobálni a hírfolyamukban. Az eset tovább bonyolódott, miután ugyanis az újságíró hölgy telefonon keresztül elpanaszolta édesanyjának a különös véletlent, az idős hölgynek is hasonló témájú hirdetésekkel találta magát szembe a közösségi oldalon.

 

 

 

 

 

 

 

Természetesen a világ legnagyobb fórumán, a Reddit.com-on is terítékre került az újságíró hölgy története, a jelenség pedig – mint kiderült – a felhasználók számára sem ismeretlen. A Gundeeep nevezetű felhasználó például a következő személyes történetét osztotta meg ezzel kapcsolatban:

„A párommal a nyaralásunkat terveztük, amikor szóba került, hogy milyen jó lenne, ha nekünk is Samsonite bőröndjeink lennének. Még aznap Samsonite-hirdetésekkel kezdett el bombázni minket a Facebook.”

A JunkPeddler felhasználónév mögé bújó személy is megosztotta személyes kalandját:

„Egy családi vacsorán voltunk éppen, amikor a nagybátyámat (aki taxisofőr) telefonon keresték. Csak ennyit mondott a telefonba: „Nem indul a BMW, hétfőn keresnem kell egy autószerelőt.”. Ezután mind ahányan az asztalnál ültünk aznap BMW-s és autószereléssel kapcsolatos hirdetéseket kaptunk a Facebooktól.”

 

 

 

 

 

 

 

 

Nem olyan régen az ausztráliai Adelaide Bracey lett figyelmes szaunákkal kapcsolatos hirdetésekre a Facebookon, miután a közeli barátaival a pezsgőfürdőkről beszélgetett. A lány elmondása szerint nem keresett rá semmi hasonlóra, csak privát üzenetben írta le azt a barátainak.

Mindezek persze akár furcsa egybeesések is lehetnének, és tulajdonképpen illik is azokként kezelni őket, hiszen amíg nincs kézzel fogható szilárd bizonyíték, addig puszta összeesküvés-elmélet az egész. Egyébként a Facebook vezérigazgatója, Mark Zuckerberg továbbra is tagadja, hogy a közösségi oldal a telefonok mikrofonját használná a kémkedéshez vagy a telefonálások lehallgatásához.

Az ügyet persze bonyolítja, hogy a közelmúltban egyre több hasonló történetet olvasni és hallani, amikor a Facebook-felhasználók arról panaszkodnak, hogy gyanúsan jól célzott hirdetésekkel találkoznak a közösségi felületen. Egyes felhasználók tenyérjóslással, mások szendvicskészítő gépekkel vagy típusra és modellre pontos mobiltelefonos-hirdetésekkel találták szembe magukat a Facebookon, miután telefonon beszéltek ezekről egy-egy ismerősüknek.

 

 

 

 




 

 

 

Ha szeretnéd megvédeni és bebiztosítani magad a hasonló lehallgatások ellen, akkor a következő beállításokat javasoljuk:

iPhone készülékeken:

  • Menj a beállításokba, majd görgess le és keresd meg a Facebook, illetve Messenger alkalmazásokat.
  • Mindkettőbe lépj bele és kapcsold ki a „mikrofon” használata funkciót.

Android készülékeken:

  • Menj a beállításokba, majd keresd meg az Alkalmazások menüpontot.
  • Görgess le és keresd meg a Facebookot és a Messengert.
  • Lépj bele mindkettőbe, majd keresd meg az engedélyek menüpontot.
  • Lépj bele és kapcsold ki a mikrofont használatát.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?