Életmód

18 fotó, ami bizonyítja, hogy a legjobb barátok tényleg bármire képesek egymásért

A barátság az egyik legkülönlegesebb kapcsolat, ami csak két (vagy több) ember között létrejöhet, hiszen – a rokoni kapcsolatokkal ellentétben – egy barátságban teljesen önszántunkból döntünk úgy, hogy megosztjuk valakivel az életünket és kitartunk mellette jóban-rosszban. Akárcsak cikkünk hősei, akik egy nap úgy döntöttek, hogy összekötik az életüket ezekkel a barátokkal, és ahogy a most következő képek is remekül mutatják: azóta is bármire képesek egymásért.

 

 

 

1 Egy barátságban fontos, hogy a felek támaszt nyújtsanak egymásnak minden helyzetben.
2 ,,A barátom szüleinek el kellett utazniuk a diplomaosztója idején, ezért beöltöztünk nekik, és kamu-családi fotókat készítettünk az eseményről.”
3 Elképesztő hasonlóság.



4 Nincs olyan, hogy lehetetlen.
5 A női barátságok általában többrétűbbek a férfibarátságoknál.
6 Látjátok?!


7 ,,Szörfözés közben egy cápa megharapta kicsit a lábam. Pár nap múlva ezt a só és borsszórót kaptam a barátaimtól.”
8 A legjobb barát megpróbált menőbbnek tűnni, mint a vőlegény.
9 ,,Hosszú keresgélés után végre új munkát találtam. A búcsúbulin a kollégáim ezt a tortát adták nekem ajándékba.”

,,Halott vagy számunkra, reméljük, kudarcot vallasz.”

10 ,,A barátom nagyon keményen dolgozott, hogy megszülethessen ez a kép.”
11 ,,Korben, apafej…nincs tüzem! Ezt az Ötödik elem témájú ajándékot kaptam a barátaimtól, miután leszoktam a cigiről.”
12 ,,Amikor felébredtem, ezt találtam a tükörre ragasztva.”

Héj, lány! Íme néhány dolog, amit sose felejts el:
♥ fantasztikus vagy
♥ értékes vagy
♥ sose változz meg
♥ mindig szeretni fogunk
♥ Te vagy valakinek a nappala / éjjele
♥ sose add fel

13 A mexikói fociszurkolók az egyik barátjuk kartonpapír-változatát hozták magukkal az oroszországi világbajnokságra, miután a haverjuk nem tudott velük jönni.
14 ,,A lakótársam a karácsonyt ünnepelte, én a hanukát…szóval kompromisszumot kötöttünk.”
15 ,,A lakótársam ezt akasztotta ki a szobámba.”

Csak a biztonság kedvéért, ha még senki sem mondta volna neked ma:
Helló!
Jó reggelt!
Hiszünk benned!
Szép a feneked!

 

 

 

 

 

16 ,,20 év barátság után készítettünk egy páros tetoválást a legjobb barátommal.”
17 „A barátunknál (balról a harmadik) lymphomát diagnosztizáltak, szóval mindannyian leborotváltuk a fejünket, hogy támogassuk őt.”
18 ,,Az egyik barátunkat ma kirúgták a munkahelyéről, ezért meglepetés bulit szerveztünk neki.”

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?