Celeb / Híresség

Vajna Tímea lefogyva, megtörten tűnt fel a Magyar Filmdíj átadóján – többször elsírta magát

Andy Vajna özvegye a temetés óta most először jelent meg nyilvános rendezvényen.

 

 

 




A Magyar Filmdíj Vígszínház-beli átadójára Vajna Tímea is eljött: férje, Andy Vajna halála óta ez volt az első alkalom, hogy nyilvános rendezvényen jelent meg, írta meg a Blikk. A lap tudósítása és képei szerint nagyon lefogyott, végig a könnyeivel küszködött. Húga, Palácsik Lilla támogatta az este során.

A díjátadó igazán komoly érzelmi terhelést jelenthetett az özvegynek, akin az látszott, hogy teljesen meg van törve. Mint a lap írja, csendesen félrehúzódva beszélgetett, de mosolyt egyszer sem lehetett látni rajta.

 

 

 

 

 

 

Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója külön köszöntötte őt, amiért megjelent a rendezvényen. A díjátadón többször is megemlékeztek a januárban elhunyt producer-rendezőről, például Dobó Kata, Vajna egykori élettársa, aki ezúttal díjat adott át a színpadon.

Tímea később a közösségi oldalán meg is köszönte Havas Ágnesnek és a filmalapnak, hogy férjére emlékeztek. „Csak egyvalaki hiányzott nagyon a páholyból”, utalt Vajnára. Mint kiderült, abban az estélyiben jelent meg a díjátadón, amit tőle kapott még kilenc évvel ezelőtt.

Igaz, nem telt el sok idő, csupán néhány hónap Vajna halála óta, de özvegyét sokan féltik, hiszen láthatóan nem enyhül a gyásza. Ő maga írta: soha életében még ekkora fájdalmat nem érzett.

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?