Életmód

14 gesztus, ami mindent elárul az emberi kapcsolatokról

Az emberi viselkedés beható megismerése és részletes tanulmányozása nem csak hogy kifejezetten izgalmas dolog, de az előnyünkre is válhat a mindennapok során. Akár már a legalapvetőbb nonverbális jelek gyors felismerése is jelentősen megkönnyítheti a kapcsolatteremtés folyamatát, illetve a már meglévő kapcsolataink sikeres fenntartását. Ebben a cikkünkben azokat a legárulkodóbb testbeszéd jeleket szeretnénk nektek bemutatni, amik szavak nélkül is sokat árulnak el számunkra a másik irántunk táplált érzelmeiről.

 

 

 

 

 

 




1. Ha egy beszélgetés vagy sétálás közben a partner a lehető legtöbbször próbál meg felénk fordulni a testével, az szintén az utánunk való érdeklődésének egyik ki nem mondott jele.

765474532455684529456-2.jpg

2. Ha a szemkontaktusok hossza tovább tart, mint egy másodperc, biztosra vehetjük, hogy nem vagyunk közömbösök az adott illető számára, nagy valószínűséggel tetszünk neki.

765474532455684529456-1.jpg

3. A férfiaknál ugyanez a bátrabb közeledésben nyilvánul meg, például igyekeznek minél közelebb kerülni a nők intimszférájához, ha pedig alkalmuk adódik rá, akkor kapcsolatot is teremteni velük, mondjuk egy váll-simogatással.

765474532455684529456-4.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

4. Ha egy nő szimpátiát érez, akkor öntudatlanul is közelebb próbál kerülni hozzánk.

765474532455684529456-3.jpg

5. Ha egy személy vicceset mond, majd azt követően azonnal rád néz, az nem véletlen. Így próbál megbizonyosodni arról, hogy jól szórakozol a társaságában. Ez pedig oda-vissza működik: ha valaki folyton nevet azon, amit mondunk, akkor nagy valószínűséggel bejövünk neki, és így szeretné a tudtunkra adni (tudat alatt), hogy milyen jól érzi magát a társaságunkban.

765474532455684529456-6.jpg

6. Ha a kezetek túl sokszor találkozik, illetve az érintések ideje hosszabb az átlagosnál, az szintén a tudatalatti kölcsönös szimpátia egyik jele.

765474532455684529456-5.jpg

7. Ha az illető elfordul tőlünk a testével, miközben beszélünk, az az egyértelmű ellenszenv és elutasítás jele.

765474532455684529456-9.jpg

 

 

 

 




 

 

 

 

 

8. A férfiak ritkán mosolyognak a fényképeken, így ha egy férfi (akár erőltetetten is, de) mosolyog a közös képeken, akkor biztos, hogy szeretne minél inkább megfelelni a partnerének.

765474532455684529456-7.jpg

9. Ha a partner lefekvés után azonnal elfordul és “elzárkózik” tőlünk, az (bár nem minden esetben) könnyen aggodalomra adhat okot.

765474532455684529456-10.jpg

10. Ha észreveszed, hogy az illető a tiédhez hasonló hangokat és gesztikulálásokat használ, az szintén az irántad táplált érzelmek tudat alatti megnyilvánulása, melynek keretén belül öntudatlanul is igyekszik lemásolni a gesztusaidat.

765474532455684529456-8.jpg

11. Ha a poénkodásodra erőltetett mosollyal és közömbösséggel válaszol, akkor nagy valószínűséggel teljesen hidegen hagyod az adott illetőt, az esetleges közeledésedre pedig biztos, hogy elutasítóan fog válaszolni.

765474532455684529456-11.jpg

 

 

 

 




 

 

 

 

12. Ha egy férfi nem tartja be az alapvető etikett szabályait, például nem nyitja ki az ajtót, nem enged maga elé, vagy sétálás közben egyszerűen lehagyja a parterét, az szintén aggodalomra adhat okot, az érzelmei valószínűleg már nem a régiek.

765474532455684529456-13.jpg

13. A mellkasnál átkulcsolt kezek az egyik legnyilvánvalóbb módja annak, hogy a partner szavak nélkül is kifejezze: nem érzi jól magát a társaságunkban.

765474532455684529456-12.jpg

14. A kiábrándult emberek gyakrabban látják meg a hibáinkat és hívják fel rájuk a figyelmünket, mint korábban. Például: “már megint kócos a hajad”. Ez nyilvánvaló jele annak, hogy már nem fogad el bennünket olyannak, amilyenek vagyunk.

765474532455684529456-14.jpg

 

 

 

 

 

forrás



►► HA TETSZETT A CIKK, KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ❤ KÖSZÖNJÜK!




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?