Érdekes

20 ember, akinek a felfedezése saját Wikipédia oldalt érdemelne

Régebben úgy gondoltuk, hogy a Hold világosszürke, ez azonban nem igaz. Valójában a barna és az egészen sötétszürke színárnyalatok dominálnak rajta, melyek észlelése függ attól, hogy a nap mely pontjában vizsgáljuk, illetve hogy van-e felhő az égen, és még sok más egyéb tényezőtől. A Twitter felhasználók rendszeresen osztanak meg egymással ilyen és ehhez hasonló érdekességeket, mi pedig most ezek közül gyűjtöttük össze azokat, melyek nem csak egyszerűen szórakoztatóak, de a világunkat is egy teljesen új oldalról mutatják be.

 

 

 

1 ,,Ma megtanultam, hogy a Hold egyáltalán nem olyan szürke, mint gondoltam.”
2 Néha duplán megéri elmerülni a történelemben.
3 Egész végig rosszul használtuk volna a vágódeszkákat?!



4 ,,Ma épp Simpson családot néztem, amikor Homer kijelentette, hogy csak 38 éves, ami számomra döbbenet. Én mindig azt hittem, hogy sokkal idősebb.”
5 Egész életünkben rosszul álltunk a mangókhoz.

6 ,,Ma megtanultam, hogy az ételes dobozok szélén lévő perforálásból lyukakat készíthetünk, hogy azokon keresztül szellőztessük az ételt.”
7 „A tigrisek nem tudnak dorombolni. Ők azzal mutatják ki a boldogságukat, hogy becsukják a szemüket. Amikor a tigris szeme csukva van teljesen védtelen, így ez csak és kizárólag akkor fordul elő, amikor az állat kényelemben és biztonságban érzi magát.”


8 Így néz ki egy kenguru lába. Jobb nem felbosszantani.
9 ,,Ma megtanultam, hogy az Antarktisznak saját zászlaja van.”
10 A kivi és az élet születésének folyamata kísértetiesen hasonlít.

11 Diéta idején jól jöhet ez az ismeret.
12 Mint kiderült, a borjúk puha tappancsokkal születnek, amik később kiszáradnak és megkeményednek, amikor járni kezdenek.

13 A kacsákat a legjobb túróval, főtt tojással vagy kásával (árpa, zabpehely) etetni.
14 ,,Tudtad, hogy 18 hónapba telik, míg egy ananász először termést ad? És ezeket a rózsaszín ananászokat is ma találtam.”
15 ,,Ma felfedeztem, hogy a AirPod fülhallgatók hozzátapaszthatók a MacBookokhoz.”
16 ,,Az egész életem egy hazugságra épült.”
17 A szemceruza volt a világ egyik első mesterséges gyógyszere, amit a bőr- és szembetegségek megelőzésére használtak.

 

 

 

 

 

18 A medvefókáknak és a kutyáknak közös őseik voltak.
19 Legalább van idejük rendesen átgondolni a választást.
20 ,,Ma tudtam meg, hogy az elefántok tudnak úszni.”

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?