Életmód

21 abszurd fotó, amin valami nagyon furcsa dolog történik éppen

Mindennap történnek abszurd dolgok a világunkban, de csak keveseknek adatik meg a lehetőség, hogy lencsevégre is kapják ezeket. Ez persze csak azért baj, mivel ezek általában tipikusan olyan dolgok, melyeket hiába próbálunk meg szavakban elmesélni, a kutya sem fogja elhinni a történteket, ha nem tudunk előrukkolni legalább egy bizonyító erejű fotóval a történtekről. A most következő fotók készítői szerencsére résen voltak, épp ezért páratlan pillanatokat sikerül megörökíteniük.

 

 

 

 

 

1 A lábai alapján ez a lány meglehetősen döntésképtelen.
2 Az evolúció miatt folyamatosan változik a testünk, ez igaz…de ez még azért talán korai.
3 Csak egy aranyhal háton potyázó lusta béka.

 

 

 

 

 

 

 

 

4 ,,Valami azt súgja nekem, hogy jobb ha nem ülök le erre a padra.”
5 Ez a medence már foglalt.
6 A tejfölös doboz, amire málna van írva és töltött káposzta van a belsejében – ilyen is csak egy magyar embernél lehet.
7 Egyesek túl komolyan veszik a videojátékozást.




8 Vízmérték.
9 Valaki épp most rendelhette meg a világ legnagyobb Happy Meal menüjét.
10 ,,A vőlegényem mindig nagyon aggódik értem, amikor megmutatom neki, hogy mit tudok a kezemmel.”

11 Mit kalapálhattak szegénnyel?!

 

 

 

 

 

 

 

 

12 Még meg lehet menteni.
13 Dupla vagy semmi?
14 Drága vágódeszka.
15 ,,Hatalmas zajt hallottam, majd egy kenyeret találtam az ablakomon. Nem tudom, mit gondoljak…”




16 Megtévesztő.
17 A modern diákoknak már nem jelent problémát egy otthon felejtett kokárda.
18 Autóbusz-pályaudvar: átszállás metróra.

 

 




 

 

 

 

19 Apple Watch.
20 Nem egy filmre jött, az azért szemmel látható.
21 A tilosban parkolás az tilosban parkolás, nincs kivételezés.

 

 

 

 

 

 

forrás



►► HA TETSZETT A CIKK, KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ❤ KÖSZÖNJÜK!




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?