Érdekes

16 gyermeki kérdés, amire sokszor még a tanult felnőttek sem tudják a választ

Gyermekkorban az ember számtalan kérdést intéz a szüleihez/tanáraihoz, melyek közül néhányra sosem kap választ, ugyanis a megkérdezett személyek sem képesek pontos magyarázattal szolgálni a feltett kérdésekre. Miért kék az ég? Miért világít a macskák szeme a kamerában? Az alábbi listán most ilyen és ehhez hasonló izgalmas kérdésre segítünk egyszer s mindenkorra választ találni.

 

 

 

1. Miért szoktunk nyújtózni ébredés után?

Míg az ébresztőóra a tudatunkat rázza fel az álomból, addig a nyújtózkodás testünknek, alvó izmainknak üzeni, hogy ideje felkelni. Bővebben: alvás közben az izmok is pihennek, regenerálódnak (ezért is fontos a testépítőknek egy-egy edzés között a kellő mennyiségű pihenésre is gondot fordítani), ám reggelre a mozgás hiánya miatt merevek lesznek. Ezen segít a nyújtózás, meg persze azon is, hogy újra felpörögjön a vérkeringésünk és ismét felgyorsuljon a szívverésünk, éjszaka ugyanis az egész szervezet takarékon van.

2. Miért repülnek a rovarok a fény felé?

Az evolúció során ezek az éjszakai állatok úgy fejlődtek, hogy a természetes fényforrások, például a Hold és a csillagok alapján tájékozódjanak. A rovarok mozgás közben igyekeznek ezekhez a relatív fényforrásokhoz igazodni. Mivel a Hold távol van, az élőlényeknek könnyű dolguk van. A közelebbi fények ugyanakkor már komoly problémát okozhatnak. Ahogy a rovar elhalad a forrás mellett, a fény szöge pillanatok alatt megváltozik, így irányt kell váltania. Az állat végül körbe-körbe kezd el repkedni a lámpa körül.

3. Miért pont 365 napból áll egy év?

Valójában 365,256 napból áll egy év, (ennyi ideig tart amíg a Föld megtesz egy teljes kört a Nap körül) de mivel nem tarthatunk negyed napot, ezért ezeket a negyed napokat összeadjuk és 4 évente ezért tartunk szökőévet.



4. Miért közlekednek a kiskacsák szűk bolyban?

A válasz meglehetősen egyszerű: a kacsák ugyanis gyakran a víztől távol építik meg fészküket, melyhez ugyebár el kell jutni. Ha egy kiskacsa elveszik útközben, akkor az halálra van ítélve, ezért a madarak kénytelenek szorosan követni egymást, hogy biztonságosan elérjék az anyjuk által mutatott helyet. Ezt a jelenséget nevezzük egyébként „libasornak” is.

5. Miért nem születünk zöld vagy kék hajjal?!

A haj természetes pigmentje a melanin – ami az eumelanin (fekete vagy barna) és a pheomelanin (szőke vagy vörös) arányától függ. Az emberi haj végső színe ennek a két anyagnak az arányától függően áll össze, és a kérdésre válaszolva: azért nem lehet kék vagy zöld hajú egy ember, mivel ezekből a színekből nem lehet kék vagy zöld színt kikeverni.

6. Miért nem látunk soha galambfiókákat az utcákon?

A kérdés maga rendkívül érdekes, hiszen olykor még kacsafiókákkal is nagyobb eséllyel találkozik az ember a belvárosban, mint galambfiókával, pedig a galambok aztán tényleg mindenhol ott vannak. A válasz azonban mégis egyszerű, a galambfiókák ugyanis nem hagyják el a fészküket felnőtt korukig, így amikor kirepülnek a fészekből már lehetetlen megkülönböztetni őket a felnőtt galamboktól, ezért tűnik minden galamb ,,egyidősnek”.

7. Miért nem fagynak szét a fák télen?

Egy fa súlyának közel felét a benne található víz adja. Ennek okán pedig jogosan merül fel a kérdés, hogy egy önmagát melegíteni képtelen „élőlény” hogy nem fagy szét a hideg téli napokon? A válasz a fák szövetében keresendő, amik a tél közeledtével elkezdenek cukrot feloldani, melynek eredményeképpen sikerül átvészelniük a sokszor súlyos mínuszokkal járó téli napokat.

Ha egy fa szöveteiben nem keletkezik elegendő cukor, akkor a sejtek elfagynak és kikristályosodnak, melynek eredményeképpen a fa elhal.

8. Miért olyan a pörölycápa feje, amilyen?!

A pörölycápák olyan rájafélékkel táplálkoznak, melyek farkában mérgező tüskék találhatók. A cápák persze nem a méregtől félnek, hiszen a cápák veleszületett adottsága, hogy immunisak a neurotoxin alapú mérgekre, de a szemüket így is könnyen elveszíthetik, ha nem vigyáznak, ami egy ilyen ragadozó esetében biztos halállal jár. Épp ezért idővel az evolúció módosította a pörölycápák látásszerveinek elhelyezkedését úgy, hogy a ráják tüskéi ne okozhassanak (vagy legalábbis kisebb eséllyel) károsodást.

A pörölycápa jellegzetes feje egyébként a zsákmány felkutatásában is nagy segítséget jelent, mivel „mozgásdetektorként” működik. Rendkívül érzékeny, minden mozgást érzékel.

9. Miért vacog a fogunk, ha fázunk?

Az agyunkban, pontosabban a hipotalamuszban található a test hőszabályozó központja, ez vezérli a szervezet védelmi mechanizmusait kihűlés ellen. Az első ilyen védelmi akció a vérkeringés átrendezése: a végtagokban összeszűkülnek az erek, csökken a véráramlás intenzitása, ezzel pedig a test hőleadása. Ilyenkor érezzük azt, hogy nagyon hideg a kezünk-lábunk – és valóban az, a bőrfelület akár 30 fokra is lehűlhet, hogy ennek árán a test belső hőmérséklete ne csökkenjen.

A következő védelmi mechanizmus a didergés és fogvacogás. Ez valójában egészen apró, nem tudatosan irányított izomrángásokat jelent. Az izommozgás pedig hőt termel. Vagyis amikor látványosan fázunk és vacogunk, azzal valójában felmelegítjük a testünket. A hőtermeléssel, és a végtagok felmelegedésével azonban óhatatlanul is megnő a pulzus, kitágulnak az erek, és megnő a hőleadás, ez pedig azt jelenti, hogy a didergés-vacogás, csak átmeneti időre képes segíteni és hátráltatni a kihűlést.

10. Miért ,,világít” a macskák szeme a sötétben készült fényképeken?

Természetesen nem a macskák szeme világít, hanem csak a kifinomult szemgolyójuk hátsó részén tükröződő vaku miatt jön létre az „ördögi szem” jelensége. Nem mellékesen egyébként számos más állat is rendelkezik hasonló szemgolyóval.

11. Miért kékvérűek az arisztokraták?

A szó eredetét keresvén a szálak Spanyolországba vezetnek, ahol „sangre azul”-nak, azaz kékvérűnek nevezték magukat a középkori spanyol arisztokraták, akik különösen előkelőnek tartották vizigót-származásukat, és nemkülönben voltak büszkék arra, hogy északi nemesi családok sarjaival léptek frigyre.

A 8-9. század során a mórokkal való csatározások következtében felsőbbrendűségi tudatuk csak erősödött. Míg az ellenség bőre sötét árnyalatú, addig a spanyol harcosoké nemcsak, hogy jóval fehérebb volt, hanem az azon áttetsző vérerek is kéknek tűntek, így ez azt a téves képzetet keltette bennük, hogy ereikben kék vér folyik.

12. Miért nem ragad bele a pók a saját hálójába?

A pókok látszólag könnyedén szaladgálnak fel-alá hálójuk szálain, amely halálos csapda sok más ízeltlábú számára. Arra, hogy ők maguk nem ragadnak bele mesterművükbe – ami lássuk be, eléggé kínos volna – egészen egyszerű a magyarázat: nem minden szál ragadós.

A kerekhálók esetében például csak a spirál alakban tekeredő fonalak tapadnak, a háló közepe, ahol a pók zsákmányára várakozik, a sugárirányú “küllőfonalak” valamint azok a szálak, amelyek a hálót a környezethez (növényhez, házfalhoz, stb.) rögzítik, nincsenek ragacsos anyaggal bevonva. Márpedig a pók csak ezeken a fonalakon közlekedik.

 

 

 

 

 

 

 

13. Miért kék az ég?

Az ég a Rayleigh-féle fényszórás miatt kék. A Napból érkező fény “beleütközik” a levegő molekuláiba, és minden irányba szétszóródik. A szórt fény mennyisége nagyon erősen függ a rezgésszámtól, tehát a fény színétől. A nagy rezgésszámú kék fény tízszer jobban szóródik, mint a kis rezgésszámú vörös fény. E miatt a szórt fény miatt látjuk az eget kéknek.

14. Miért csak éjszaka világítanak a csillagok?

Valójában a csillagok éjjel-nappal ragyognak, ám napközben a Nap sugarai teljesen „blokkolják” a fényüket, ezért nem látjuk őket ragyogni, csak éjszaka.

15. Miért keserű az uborka?

Az uborka „ősei” a trópusi erdők árnyékában fejlődtek ki, ennek megfelelően pedig nem kifejezetten rajong a túlzott napsütésért. Túlzott napsütés hatására ugyanis túl sok cucurbitacin nevű anyag termelődik az uborkában, ami végső soron keserű ízhez vezet. Leegyszerűsítve tehát: minél tovább hagyjuk érni a napon az uborkát, annál keserűbb lesz.

16. Miért pont 5 ujj van egy kezünkön?

A tudósok úgy gondolják, hogy kezdetben minden gerinces élőlénynek öt ujjban végződő végtagokkal rendelkező ősei voltak. Az ujjak számának csökkenése vagy akár teljes elvesztése csak azon fajoknál következett be, amiknek valamilyen oknál fogva az ujjaik ,,feleslegessé” váltak az idők során. Ezen elmélet szerint például a lovak középső ujja patává változott, a többi pedig szépen lassan eltűnt, mert akadályt jelentett volna a számukra létfontosságú paták fejlődésében.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?