Életmód

Ez a 17 hihetetlen kép bemutatja, hogy miért nem szabad gyerekkel menni vásárolni!

Minden gyerek számára a bevásárlás nagyon unalmas tevékenység lehet, és sok esetben a legrosszabb oldalt hozza ki belőlük, amivel a felnőttek jó formán szinte semmit sem tudnak kezdeni. Elhoztunk néhány tökéletes példát, ami alátámasztja miért nem szabad gyerekkel elmenni bevásárolni. Ugye te sem akarsz úgy járni, mint azok a szülők, akiknek gyerekeik a gyűjteményünkben szerepelnek?

 

 

 

A gyerek nagyon álmos volt, így hát lefeküdt az élelmiszerek közé.
“Azt mondja haza akar menni.”
Úgy látszik gyűlöli a vásárlást, vagy csak gimnasztikára gyakorol.
Az egyetlen módja annak, hogy a gyereket ne veszítsd szem elől a boltban.
A gyermek kissé elfáradt a vásárlásban.
Élni tudni kell, de ebből a morcos nézésből arra következtetünk, hogy most már jó lenne, ha véget érne a vásárlás.

 

 

 

 

 

Addig utálta a vásárlást, míg rá nem jött, hogy játszani is lehet közben.
Ha öt percig csend van, akkor valószínű ez történik.
Vagy ez. Nem tudom eldönteni melyik a rosszabb.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?