Életmód, Érdekes

12 tény, ami egy nap akár az életedet is megmentheti

Bizonyára Te is láttál már olyan tévéműsort, amiben például azt mutatták be, hogy mit kell tennünk, ha vízbe hajtunk az autónkkal és elsüllyedünk. Ha mégsem, akkor eláruljuk, hogy az autó külsejét és belsejét ért eltérő nyomáskülönbség miatt ilyen helyzetben esélyünk sincs az ajtó kinyitására, így az egyetlen megoldás a menekülésre az ablak lehúzása/kitörése. Az alábbi listán most 12 ehhez hasonló tényt gyűjtöttünk össze, melyek egy nap akár az életünket is megmenthetik.

 

 

 

1 Egy polipnak elegendő mérge van ahhoz, hogy 26 felnőtt emberrel végezzen.

Aprócska méretük ellenére a kékgyűrűs polipok a Föld egyik leghalálosabb állatai. A bennük található méreg akár 26 felnőtt emberrel is képes végezni percek alatt, ezért bármennyire is aprók és aranyosak…jobban járunk, ha kerüljük őket.

2 A kereszthullámok lehet, hogy gyönyörűek, de roppant veszélyesek is egyben.

A kereszthullámok rendkívül gyönyörű és ritka jelenségek, melyek akkor jönnek létre, amikor a két eltérő hullámrendszer jelenik meg a tengeren. Az egyik típusú hullámot ilyenkor a szél, a másikat pedig a tenger természetes hatása okozza. A látványos jelenség rendkívül veszélyes, a hajókat ugyanis könnyen felboríthatja, míg a vízben tartózkodó embereket mélybe ránthatják a hullámok következtében keletkező örvények.

3 Vészhelyzet esetén segítséget hívhatunk magunknak Siri-vel.

2016-ban egy 1 éves kislány édesanyja a babamonitoron keresztül észrevette, hogy a lánya elkékült, fulladozott. Gyorsan berohant hozzá a szobába, de közben elejtette a telefonját. A nő azonban emlékezett rá, hogy a telefon felvétele nélkül is segítséget hívhat, ezért hangosan elordította magát: „Hey Siri, call an ambulance.”

A helyszínre érkező mentők megmentették a kislány életét, az anyuka pedig később köszönetet mondott az Apple-nek a hasznos funkció feltalálásért.


4 A hangos zene növeli a reakcióidőnket.

Mindannyian szoktunk zenét hallgatni vezetés közben, ám nem árt, ha tudjuk, hol a határ. Kutatások kimutatták ugyanis, hogy a hangos zene nemcsak megnöveli a reakcióidőnket, de a szívritmusunkra hatva teljesen el is tereli a figyelmünket a vezetésről.

5 Ha valaki fegyvert tart rád, a legjobb, amit tehetsz, hogy egyenesen a szemébe nézel.

Ez nagy eséllyel bizonytalanítja el a támadót, aki a szoros szemkontaktus hatására jobban felfogja tette súlyosságát.

6 Létezik egy hatásos módszer arra, hogy kiderítsd: tényleg követnek-e téged.

Idegen helyen járva és kiszolgáltatott helyzetben az embernek sokszor lehet olyan érzése, mintha követnék őt vezetés közben. Létezik azonban egy egyszerű módszer, amivel közel 100%-ig biztosan megállapíthatjuk, hogy követnek-e bennünket: ehhez a lehető legrövidebb időn belül egymás után 4-szer jobbra kell fordulnunk. Ha a gyanús gépjármű még ezután is a nyomunkban van, akkor biztosra vehetjük, hogy tényleg követnek minket és a legjobb, ha azonnal értesítjük a hatóságokat, még mielőtt megállnánk az autóval.

7 Az egészségügyi betétek alternatív megoldást jelenthetnek a nagyobb felületű sérülések letakarására.

A második világháború alatt egy Kimberly Clark nevezetű ápolónő találta fel a Cellucotton nevezetű anyagot, a komoly sérüléseket szenvedett katonák ellátására. A háború után a nő nem feledkezett meg a nagy nedvszívó-képességű anyag praktikusságáról, ezért céget alapított és elkezdte árulni azokat a nők számára, mint egészségügyi betétek. Ha tehát azonnal kell kezelnünk egy sérülést és nincs nálunk más, akkor akár egy egészségügyi betét segítségével is elláthatjuk a sérüléseket.

8 Ne egyél havat, még akkor sem, ha nagyon szomjas vagy.

Ha valaha is egy hófödte erdőben találod magad elveszve, akkor se jusson eszedbe havat enni folyadékpótlás céljából. Ez ugyanis felgyorsítja és megnöveli a hipotermia kockázatát. A hó persze minden további nélkül fogyasztható, ám először mindenképpen rakjunk tüzet és olvasszuk fel-melegítsük fel a havat, majd úgy, víz formájában fogyasszuk.

9 Ne próbáljuk meg felállítani egy elájult személyt.

Mindig nagy pánikot képes okozni, amikor valaki váratlanul elájul és eszméletét veszti, ám bármennyire is idegesek vagyunk, ne próbáljuk meg felállítani az eszméletét vesztő személyt, ez ugyanis csak további sérüléseket okozhat számára. A legjobb, amit tehetünk, hogy mentőt hívunk és folyadékkal, esetleg kávéval kínáljuk, amíg a helyszínre érkeznek a szakemberek.

 

 

 

 

10 A közelgő természeti katasztrófák előtt mindig töltsük fel a kádunkat vízzel.

Sosem tudhatjuk, hogy mikor és miért lesz szükségünk tiszta ivóvízre, a természeti katasztrófa következtében megrongálódó vízhálózat miatt pedig ez lehet, hogy hosszú ideig nem áll majd rendelkezésünkre a katasztrófát követően.

11 Tornádó esetén bújjunk el a fürdőkádunkban.

A legjobb, ha egy előre kijelölt óvóhelyre és/vagy bunkerba menekülünk a tornádó esetén, ha azonban erre már nincs lehetőségünk, a legjobb amit tehetünk, ha a fürdőkádunkban próbálunk meg menedéket keresni. Tanulmányok kimutatták, hogy a fürdőszobák, azon belül is a fürdőkádak nyújtják a legbiztosabb menedéket a tornádók esetén.

12 Ha nincs kéznél megfelelő méretű elem, akkor egy darab alufólia segítségével is kitömhetjük a rést.

Tegyük fel, hogy épp egy természeti katasztrófa közepén vagy, amikor azonnal szükséged van néhány AA-s elemre a zseblámpához, de csak AAA-s elemek vannak kéznél. Nem probléma, keress egy kevés alufóliát, gyúrj belőlük golyócskákat, majd tömd ki velük az eltérő méretű elemekből fakadó réseket. Az alufóliák kiválóan kitöltik a rést és továbbítják az elektromosságot a készülékbe.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?