Érdekes

Egy kevesek által ismert optikai illúzió, ami 500 éve veri át az emberek agyát

Ismered Hans Holbein „Követek” című festményét, melyet 1533-ban készített? Ha nem, akkor itt az ideje, hogy megismerkedj vele, ez a kép őrzi ugyanis az emberiség történelmének egyik legrégibb szándékosan létrehozott illúzióját. A kép közel 500 éve ejti ámulatba az embereket, ha pedig nem vagyunk elég körültekintőek, akkor észre sem vesszük, hogy mit is rejtett el rajta a művész.

 

 

 

Ha megnézed a képet, láthatod, hogy a két férfi lábánál van egy hosszúkás, amorf tárgy, ami kicsit olyan, mintha valaki megsértette volna mondjuk a festményt.

Ha azonban megfelelő szemszögből vesszük szemügyre, jól kirajzolódik a festő által szándékosan készített anamorfózis, mely jelen esetben egy meglehetősen hátborzongató emberi koponyát ábrázol.


A művészettörténészek úgy vélik, hogy a költő ezzel a koponyával szerette volna felhívni a figyelmet arra, hogy mindannyian halandók vagyunk. Ezt a művészetben használatos ábrázolásmódot csak „memento mori”-nak hívják, ami latinul annyit tesz: „emlékezz a halálra”.

A festmény jelenleg a Londoni Nemzeti Múzeumban található, és itt láthattok róla egy egészen részletes 4K felbontású felvételt, melyben természetesen az optikai illúzió is terítékre kerül.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?