Életmód

20 internetes cipővásárlás, amikor az elképzelés és a valóság fényévnyi távolságra voltak egymástól

A mértéktelen fogyasztás korában élünk. Soha ilyen sok árut nem fogyasztott még az emberiség, mint most, napjainkban. Ennek megfelelően a vásárlás módját is egy merőben új, kényelmesebb szintre kellett emelnünk, melyre az internetes vásárlás kínált alternatívát. Igen ám, csakhogy az interneten történő vásárlásnak is meg van az a hátránya, hogy semmi sem garantálja azt, hogy végül pontosan ugyanazt a terméket vesszük majd kézbe, amit kinéztünk magunknak, illetve hogy rajtunk is pontosan úgy áll majd, mint a képeken látható modelleken. Így jártak ezzel az alábbi emberek is, akik a saját kárukon voltak kénytelenek okulni.

 

 

 

1Ez olyan lehet, mint Hamupipőke cipője – nem jó senkire.

2,,Talán a futárszolgálatos srác már felpróbálta előttem, nem tudom.”

3Meleg, de ijesztő.




Gyönyörű, divatos, elegáns.


5,,Az edzőteremben valószínűleg kinéznek majd ebben a cipőben.”


Több sebből vérzik.


Úgy látszik, hogy ezt még be kell törni.


Egy újabb „elégedett” vásárló.

,,Két különböző színűt küldtek, de sebaj!”

10 Nem egészen az, amit a képen ígértek.

11 Majd belenő.

12 Személyes vásárlásnál az ember nem venne meg egy ilyen cipőt.

13 Egy könnyed női saru.

14 Tanulópénz volt.


15 ,,Olyan, mintha valaki már félévig hordta volna előttem.”


16 ,,Biztosan nem keverték össze a rendelésem?!”

 


17 ,,Az orra kicsit olyan, mint egy manócipő.”


 

 

 

 

 

18 ,,Volt egyáltalán ebben ragasztó?!”


19 Széles bokára tervezve.


20 ,,A helytakarékosság érdekében az eladó begyűrte egy fele akkora dobozba, mint amekkora a cipő. Ez lett az eredménye…”


forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?