Érdekes

Ilyen különleges törzsek élnek szerte a világon! Biztos, hogy még soha nem is, hallottál róluk!

A világ különböző tájainak törzseiről készített képet a híres fotóriporter, Jimmy Nelson. Szinte az egész világot be kellett járna, hogy felkutathassa ezeket a törzseket, majd írt róluk egy könyvet, mely a “Before they pass away” címet kapta. Könyvében leírja, hogy körülbelül 30 törzzsel találkozott első utazása során, akik kezdenek eltűnni a föld színéről. Jimmy Mongóliától Indonéziáig számos helyen járt már, ahol az aktuális törzsekkel heteket töltött együtt és megismerkedett a kultúrájukkal valamint a szokásaikkal.

 

 




2018-ban úgy döntött, hogy kiadja második könyvét mely a “Homage to Humanity” címet kapta. Ekkor már öt kontinensen járt és 34 törzshöz látogatott el. Első könyvében csak képeket tett közzé a törzsekről, ám a másodikat kibővítette utazási folyóiratokkal, térképekkel, sőt személyes interjúkkal is.

“17 évesen döntöttem el, hogy elindulok egy nagyobb útra és igazság szerint még nem fejeztem be.” – mondta Jimmy. Utazásom során rátaláltam önmagamra, bennszülött törzsekkel éltem napokon át és tanulmányoztam a kultúrájukat. Összességében ez egy nagyon személyre szabott út, ami tele van kalandokkal és kihívással.

Jimmy a hosszú hetek tapasztalataiból arra a következtetésre jutott, hogy az őslakosok fontos szerepet játszanak az emberi faj alakulásában, mert visszatekintést nyerhetünk a civilizáció előtti korszakba.

A riporter nemsokára egy olyan kisfilmet publikál, mely 1500 fényképet foglal magába, ami az emberi kultúra egyszerűségét foglalja magába.

 

 

1, Hakamori törzs, Ua Pou szigeten

2, Yangshuo Kormoránok, Kína

3, Samburu harcosok, Kenya

 

 

 

 

 

 

 

 

4, Bhutáni táncosok, Paro – Bhután

5, Ladakhi törzs Indiából

6, Hiva Oa sziget, Francia Polinézia

7, Huli törzs, Pápua Új-Guineal

8, Gangesz folyónál élők Indiában

 

 




 

 

 

9, Bajan-Ölgij tartomány, Mongólia

10, Tarangire, Tanzánia

11, Őslakosok a Vanuatu-szigeteken

12, Samburu törzs Észak-Kenyából






13, Goroka törzs Papua Új-Guineából

14, Upper Mustang, Nepál

15, Paro Pass (Chele La), Bhután

16, Miao törzs, Kujcsou – Kína

 

 

 

 




 

 

 

17, Uramana klán, Tufi – Pápua Új-Guinea

18, Haruru-vízesésnél élő törzs, Északi-sziget, Új-Zéland

19, Argentin tó, Patagónia – Dél-Amerika

20, Mount Bosavi vízesés, Pápua Új-Guinea

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?