Egyéb

Hatalmas balhé volt a ValóVilág villájában, ez volt az oka! – videó

Balhét tört ki a Való Világ villájában Ginu, Era, Reni és Csoki között.

 

 

 

VV Ginu azt mondta VV Reninek, hogy Csoki VV Erát is megpróbálta bevenni egy hármasba, ám Era nemet mondott. Ginu azt is hozzátette, ezt akár Erától is meg lehet kérdezni, mondván, vállalja majd mindazt, amit mondott.

 

 

 

Csoki és Reni beszéltek erről, majd kérdőre vonták Erát Ginu jelenlétében, aki éppen anyaszült meztelenül zuhanyzott. A felek megpróbálták megbeszélni a történteket, ám ebből egy hatalmas vita alakult ki négyük között, ahol a kiabálás sem maradt el.

 

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?