Életmód, Ezoterika

Ez a 2 csillagjegy – könyörtelen és veszélyes emberek. Megtanítjuk, hogy mit kell tenned!

Ha a csillagok hatással vannak az ember sorsára, akkor a jellemére még inkább. Mindegyikünknek van egy uralkodó bolygója, ami gyakran közvetlen hatással van az ember  agressziós szintjére!

 

 

Most olyan emberekről fogsz olvasni, akik másoknál bosszúállóbbnak és könyörtelenebbnek mutatkoznak. Ezek nem a rossz csillagjegyekhez tartozók, hanem olyan személyek, akik különös figyelmet követelnek! Velük mindig kellően körültekintőbbnek és óvatosabbnak kell lenni.

 

 

 

 

Néhány ismerősömre ráismertem ebben a jellemzésben és most már értem, hogy korábban a velük fennálló kapcsolatom alatt milyen hibákat is követtem el. Néha nagyobb türelmet kell tanúsítani a mások hibáival szemben és ezáltal neked lesz jobb!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ördögi csillagjegyek

1. Gonosz, erős, határozott! Az, aki gyakorlatilag képes mindent magában tartani és ha már nem bírja, akkor… A szenvedélyes Skorpió rendkívül erősen mutatja ki érzéseit, a negatívumokat is beleértve. A heves indulatkitörés után általában lenyugszik.

Mars – a Skorpió uralkodó bolygója, mely hatalmas energiával látja el ezt a csillagjegyet. Ezért a szadizmus és könyörületlenség határtalan lehet ezeknél az embereknél!

A Skorpiónak közvetlenül soha ne mondj ellent, mindig legyél taktikus és kedves. Ha azt látod, hogy a beszélgető partnerednek vérbe forog a szeme, a beszélgetést próbáld meg a lehető leghamarabb abbahagyni. Nem éri meg provokálni ezt a csillagjegyűt, a Skorpió soha nem felejt és nem bocsájt meg!

 

2. Könnyen felingerelhető és lobbanékony, ez a csillagjegyű nem fél megsérteni másokat. Energikusság, makacsság, impulzivitás a Kos jellemző vonása.

A kosoknak feltétlenül fejleszteni kell a lelkét, máskülönben valóságos szörnyeteggé válnak. Amikor a Kosnál minden rendben van, akkor örömmel töltöd vele az időd és elbűvöl a barátságos viselkedése. De abban az esetben, ha valami nem úgy alakul, nem úgy lesz ahogy a Kos szeretné,  akkor kezdődnek a  komoly problémák.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ne felejtsd, hogy a Kossal nehéz egyezségre jutni és olyan megállapodást kötni, ami mindegyik félnek megfelel. Nem érdemes ravasz csapdájukba esni és vitába keveredni velük! Legyél kellően türelmes, ez még a nagyon harcias hangulatú embert is lefegyverzi.

 

Az gyűlöletet csak szeretettel semlegesítheted, ezt tartsd szem előtt! Bármilyen lelki állapotba is legyen az ember, megérzi, hogy barátságosan viszonyulsz hozzá, ez meglágyítja a szívét. Még a legveszélyesebb csillagjegyűek is megadják magukat annak a kedvességnek, amit a beszélgető partnerük sugároz!

Mesélj a barátidnak a lobbanékony és türelmetlen csillagjegyűekről. Biztosak vagyunk abban, hogy hasznukra válik ez az információ!

 

 

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?