Egyéb

Perre számíthat a ValóVilágból kiszavazott Radics

Megint túllőtt a célon a nagyszájú youtube-er, most azonban úgy tűnik, túlment minden határon. A ValóVilág 9 powered by Big Brother első kiszavazottja nem csak egykori játékostársainak ment neki, de minősíthetetlen stílusban szidta a műsorvezetőt, Puskás Petit és a -készítőket is, akiket egyenesen csalással vádolt meg.

 

 

 

 

Radics kedden este egy YouTube-­videóban mondta el a véleményét (azóta törölte a felvételt), ami szerint az RTL II műsora csalás, ott csak az nyerheti meg a valóságshow-t, akit ők akarnak, a nézők ezért feleslegesen szavaznak. Radics csalódottsága persze valahol érthető, hiszen azt hitte, hogy a közel ötvenezres YouTube-tábora miatt ő az egyik legerősebb játékos, aki gond nélkül megnyeri majd a 36 millió forintos fődíjat. A srác azonban csúnyán eltaktikázta magát, emellett tiszteletlenül beszélt a villában a női versenyzőkkel, amit a nézők kiszavazással „jutalmaztak”.

 

 

A bukást, úgy fest, hetekkel a kiesése után sem bírja feldolgozni, és most éppen felelősöket keres, ezért támadta be a műsor anyacsatornáját is. Vagdalkozása a jelek szerint nem marad következmények nélkül, az RTL tévécsatorna pert fontolgat az egykori játkossal szemben.

 

 

 

 

– Nagyon szomorú és ki­ábrándító, ha valaki másokban keresi a felelősséget saját tévedései és hibái okán, csalást kiáltva, vádaskodva – mondta el kérdéseinkre válaszolva az RTL kommunikációs igazgatósága: – A videóban számos hamis állítás és rágalom hangzik el. Ezek kapcsán megfontolás tárgyává tesszük a jogi lépéseket. Ahogyan az RTL, úgy a nézők sem tudtak azonosulni azzal az alpári stílussal, ahogyan Radics Attila a nőkről/a nőkkel beszél, végül a szavazók döntése alapján neki kellett elhagynia a villát. Története a nézők számára ezzel végérvényesen befejeződött. Mondatai őt minősítik ezúttal is.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?