Érdekes

10 dolog, ami bizonyítja, hogy a testünk a világ legtitokzatosabb rendszere

Az emberi test egy egyedülálló, végtelenül összetett és tökéletes mechanizmus, melynek sok apró részlete még ma is olyan ismeretlen számunkra, mint a világegyetem távoli része. Időről-időre azért mindig tanulhatunk valami új és érdekes dolgot vele kapcsolatban, mint például a most következő izgalmak, melyekkel arra próbáltunk rávilágítani, hogy mennyire titokzatos és fantasztikus is az emberi test.

 

 

 

1 Az emberi agy a világ legnagyobb merevlemeze.

Az emberi agy memóriája körülbelül 2,5 millió gigabájt adatot képes tárolni, ami nagyjából 300 évnyi videofelvételnek felel meg. A memóriafejlődés csúcspontját 25 éves korunkban érjük el, majd néhány évnyi stagnálás után 50 éves korunk után elkezd tompulni annak teljesítménye.

2 A szervezetünk képes szinte teljesen leállni annak érdekében, hogy megvédje tulajdonosát a fulladástól.

Ez az úgynevezett Búvár reflex. Amikor az agy rájön, hogy a test vízbe ugrott, elkezdi csökkenteni a pulzusszámot, a vért pedig a végtagjainkból a fontosabb szerveink felé irányítja, ami így csökkenti a test oxigénigényét. Minél mélyebb a merülés és minél több időt töltünk a víz alatt, a folyamat annál intenzívebb, vagyis a szívverés annál jobban lelassul.

3 Amikor gyerekek voltunk mindannyiunknak volt szuperképessége.

A gyermekek hihetetlenül erősek a súlyukhoz és méretükhöz képest. Egy újszülött például képes egy kézzel megtartani magát hosszú percekig anélkül, hogy elengedne a keze. A tudósok ezt egy ősi evolúciós képességnek (reflexnek) tartják, amit az újszülött majmok például arra használnak, hogy az anyjuk hátán tudjanak kapaszkodni. A születést követő 3 hónapon belül a gyermekek elvesztik ezt a szuperképességüket.


4 Az emberi testben található hajszálerek hossza két és félszer körbeérné a Földet.

Az emberi test körülbelül 100 ezer kilométernyi hajszálér-rendszerrel rendelkezik, ami elég lenne ahhoz, hogy két és félszer körbeérje a Földet. Egy emberi szíven egyébként átlagosan 5,7 millió liter vér megy át az élettartama során. Ez elég lenne ahhoz, hogy teljesen feltöltsön 3 olimpiai medencét.

5 A férfi emlők is képesek tejet adni.

Minden ember – nemtől függetlenül – teljesen kifejlett emlőmirigyekkel, és hozzá tartozó tejcsatornákkal valamint mellbimbókkal rendelkezik. Ez egyben azt is jelenti, hogy a férfi mellbimbókat is lehet tej előállításra ösztönözni. Ez hormonális behatások vagy rendkívül magas stressz következtében fordulhat elő.

Ha pedig már itt tartunk, akkor egy kis érdekesség: az anyatej az egyetlen olyan ismert anyag a Földön, ami minden létfontosságú tápanyagot tartalmaz, amire csak egy embernek szüksége lehet.

6 Az álmaink színe függ attól, hogy milyen TV-t nézünk.

Bármilyen hihetetlen is, de (főleg a gyermekeknél) TV színe befolyásolhatja az álmaink színét. Egy tanulmány kimutatta, hogy azok, akik az életük nagy részében fekete-fehér filmeket és tévét néztek, azok gyakran az álmaikat is fekete-fehér színben látják. Azok az emberek, akik már a színes televízió korában születtek sosem tapasztalhatták meg ezt a jelenséget.

7 Az emberi izmok akár egy tonna sújt is képesek felemelni.

1982-ben egy baleset történt az amerikai Lawrenceville településen, amikor is egy Chevrolet Impala maga alá gyűrt egy fiatal kisfiút. A fiú édesanyja, Angela Cavallo azonnal gyermeke segítségére sietett, majd egyszerűen felemelte az autót, amíg a kisfiú kimászott alóla.

Nem ez az egyetlen olyan eset, amikor az emberek a stressz és az adrenalin hatása miatt „emberfeletti” képességekre tesznek szert. Az emberi testben 640 izom van, melyek határai a mai napig ismeretlenek.

 

 

 

 

8 A testünk egy nyál-készítő gép.

Az emberi szervezet átlagosan napi 1,5 liter nyálat termel. Ennek nagy részét lenyeljük anélkül, hogy észrevennénk. Az emberi test ezen kívül képes még 3 liter gyomornedv, 3,5 liter bélsav és 1 liter epe előállítására naponta.

9 Az orrunkból folyó váladék lehet akár agy-gerincvelői folyadék.

Az orrunkból folyó folyadék akár agy-gerincvelői folyadék is lehet. Ez a folyadék az agykamrákban termelődő és az agyat, illetve a gerincvelőt a pókhálóhártyán belül körülvevő, az emberben 120-250 ml térfogatú testfolyadék. Néha a koponyánkon található apró lyukakon keresztül ez a folyadék elszivárog és orrváladék formájában távozik a testből.

10 Az emberi test a világ legtökéletesebb biztonsági rendszere.


A képen épp azt láthatjuk, amint egy fehérvérsejt üldözi a baktériumot, majd elkapja és felfalja. Ezek az apró kis szuperhősök éjt-nappallá téve dolgoznak a testünkben, hogy megvédjenek minket a betolakodóktól. Az idegen organizmusok mellett a régi, elhalt sejtektől is segítenek megszabadulni.

Például, mialatt az előző bekezdést olvastad nagyjából 22 millió sejted pusztult el, de ne aggódj, a következő 30 másodpercben ugyanis 72 millió vörösvérsejt termelődik majd, miközben a bőrödről is leválik 174 ezer elhalt bőrsejt. Fantasztikus dolog ez az emberi test! 🤓

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?