Belföld, Hírek

250 helyett 400 órát túlóráztathatnának a cégek évente egy javaslat szerint

A szakszervezetek tiltakoznak a törvénytervezet ellen.

 

 

250 óráról 400 órára növelnék az egy évben elrendelhető rendkívüli munkaidő maximumális mértékét a munka törvénykönyvének módosításával – írja az Index. A módosítási javaslatot Szatmáry Kristóf és Kósa Lajos nyújtotta be.

A jelenlegi egy helyett hároméves időszakra tenné lehetővé a felhasznált és fel nem használt munkaórák beosztására vonatkozó munkaidőkeret kialakítását, de 12 hónap átlagában a heti munkaidő a rendkívüli munkavégzést is beleszámítva nem haladhatja meg a 48 órát.

 

 

 

 

Amennyiben a parlamnet megszavazza a javaslatot, úgy 2019 januárjától már életbe is léphet – írja az Index.

A benyújtók szerint azért van szükség a változtatásra, mert egyrészt munkaerőhiány van, másrészt a „pozitív gazdasági folyamatok és a munkaerőpiaci igények miatt”.

Több szakszervezet is tiltakozik a módosítás ellen, a Magyar Szakszervezeti Szövetség azt közölte, ha az Országgyűlés elfogadja a javaslatot, az azt is jelenti, hogy a dolgozók jelentős részét a munkaadók szinte tetszésük szerint kötelezhetnék túlmunkára.

„Ez oda vezetne, hogy az érintetteket négy hétig reggeltől estig munkára kötelezhetnék”

– írták a közleményükben.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?