Életmód

19 bizonyíték, hogy még nem halt ki teljesen a romantika

Bár a romantika egyre inkább kihalófélben van manapság (amiről mindkét nem képviselő tehetnek), azért szerencsére vannak még olyanok, akik sokat tesznek azért, hogy életben tartsák. Most mutatunk nektek néhány pozitív példát!

 

 

 

 




“A barátom minden egyes alkalommal készített rólam egy fotót, amikor étterembe mentünk. Az évfordulónkra pedig ezzel a fényképalbummal lepett meg…”

“Amikor megláttam a munkahelyemen, elsírtam magam örömömben…”

 

 

 

 

 

 

 

“Édesapám olyan virágágyást készített édesanyámnak, hogy ne kelljen hajolgatnia a fájós derekával, amikor gondozza a növényeit.”

“Ez a kedvenc közös fotónk a párommal, ő pedig elkészíttette nekem pop-art stílusban.”

“Édesapám szerelmes lett, de nem merte elmondani a hölgynek, hogy mit érez, ezért amikor túrázni mentünk, kitalálta, hogy elküldi neki ezt a fotót.”






“Eddig az asztali lámpám fénye mellett, a kis rózsaszín tükrömben sminkeltem magam, ám egyik nap erre mentem haza.

Modernkori romantika

“Édesanyám megkérte édesapámat, hogy hozzon neki annyi barackot, amennyit csak bír. Édesapám egy egész barackfával tért vissza.”

 

 





 

 

 

“Most volt a házassági évfordulónk, de minden időnket és pénzünket elvonta a leendő házunk tervezése. Drága éttermi vacsora helyett ezért csak gyorsan készítettünk néhány szendvicset, amit azon a telken ettünk meg, ahol majd a leendő házunk fog állni. Ez volt életünk legromantikusabb vacsorája!”

“A barátomra mindig számíthatok, ha döntésképtelen vagyok. Legyen szó bármilyen apró, vagy éppen nagy dologról.”

“A fekete rózsa a kedvenc virágom. A barátom pedig ezzel lepett meg az évfordulónkon. Tudom, hogy sokaknak nem tetszene, de nekem ez volt életem egyik legszebb ajándéka.”

“Egyik nap úgy döntöttünk a párommal, hogy kimegyünk a strandra, de csak kifestőkönyveket és nasit viszünk magunkkal. Életünk leghasznosabban elköltött 3000 Ft-ja volt!”

 

 

 





 

 

 

“Nagyon csalódott voltam, mert pont akkor kellett elutaznom otthonról, amikor a helyi MAC szuper akciósan adta a rúzsokat. Ám a férjem beállt a rengeteg nő közé, és szerzett nekem néhányat, hogy meglepjen.”

“Édesapám nagyon sokszor segített anyukámnak a készülődésben, amikor mentek valahová.”

“Ez az én pasim! :P”

“Amikor édesapám és anyukám még csak randizgattak, apa felbérelt egy művészt, hogy fesse le édesanyámat, és titokban arra is megkérte, hogy fessen egy gyűrűt a képre, ugyanis már akkor biztos volt benne, hogy ő az a nő, akivel leszeretné élni a hátralevő életét.”

“Életem értelme!”

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?