Celeb / Híresség

Gáspár Evelin: „most nagyon mélyen vagyok, úgy érzem, hogy kiégtem”

Azt mondja, nagyon rossz párkapcsolaton van túl, de legalább bírósági ügye rendeződött.

 

 

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, Gáspár Evelint azzal vádolta a balassagyarmati bíróság, hogy az autóján található rendszámhoz és az autóhoz tartozó iratokhoz a hatóság megkerülésével jutott hozzá. A bíróság közokirat-hamisítással és egyedi azonosítójel hamisításával vádolta.

Végül két évre próbaidőre bocsátották, és akkor azt mondta: autókereskedő barátja visszaélt bizalmával és kihasználta őt, és nem érzi magát bűnözőnek.

November 9-én a bíróság harmadfokon is helybenhagyta a másodfokú ítéletet a 2 év próbára bocsátással. Gáspár Evelin ezután a Blikknek elmondta, hogy lelkileg teljesen ráment erre az ügyre, és a barátjával is szakítottak.

 

 

 

„Kevesen tudják, hogy két évig volt egy párom, együtt is éltünk a lakásomban.

Sokszor megalázott, és már abban sem vagyok biztos, hogy valaha igazán szeretett.

Nemrég eldöntöttem, hogy szakítok vele. A tárgyalásról egyből megyek haza, segítek összepakolni a cuccait. Elég volt a rengeteg bántásból. Én csak arra vágyom, hogy valaki végre azért szeressen, amilyen vagyok.

Nem tagadom, most nagyon mélyen vagyok, úgy érzem, hogy kiégtem, de innen lehet felállni, és bizonyítani.”

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?