Érdekes

15 szokatlan érdekesség a világunkról, ami nem található meg a tankönyvekben!

 

 

 

A világunk egy csodálatos hely! Olyan érdekesebbnél érdekesebb dolgokkal van tele, amikről még csak nem hallottunk. Mindig tud nekünk valami újat mutatni.

 

 

 

 

 




1. Ahogyan a babák a kisujjukat, úgy a kiselefántok is a szájukba veszik az orrmányukat.

2. A köldökünkben sokkal többféle baktérium található, mint egy átlagos fürdőszobában.

 

 

 

 

 




 

3. Az atomok 99.999999%-a üres térből áll. Ha a Föld összes lakójának atomjaiból eltávolítanánk az üres teret, akkor egy narancs méretével egyezne meg az emberiség.

4. 1982-ben egy férfinek sikerült belógnia a Buckingham-palotába. Fél órás ott tartózkodása alatt cheddar sajtot evett, megivott fél üveg bort, sőt, még a trónra is ráült, majd ezt követően észrevétlenül távozott.

5. A külföldre exportált almát a boltokba kerülés előtt 6-12 hónappal hamarabb leszedik, majd speciális, alacsony oxigénszintű hűtőkben szállítják az egyes országokba.

 

 

 

 




 

 

 

6. A Coca-Cola üvege így változott a cég története során: Az elsőt 1899-ben, a másodikat 1900-ban, a harmadikat 1915-ben, a negyediket 1916-ban, az ötödiket 1957-ben, a hatodikat pedig 1986-ban dobták piacra.

7. Egy kazahsztáni falu, Kalichi lakosai furcsa kórban szenvednek. Amikor lefekszenek aludni, többekkel megesik, hogy utána egy hétig alszanak egyhuzamban. Az orvosok és a tudósok sem találják rá a magyarázatot, hogy mi okozhatja.

8. A világ aranytartalékának 10%-a indiai feleségek tulajdonában van. Ez több, mint az Egyesült Államoké, Svájcé és Németországé együttvéve.

 

 

 

 

 




 

 

9. A legalább 65 évvel ezelőtt született embereknek a fele még mindig él. A 20. század előtt az átlagos életkor 33-39 év között volt, ám ma már ez sokkal több a modern orvostudománynak és a gyógyszereknek köszönhetően.

10. A Vietnami háború végén egy amerikai hadihajóról egy 10 millió dollárt érő helikoptert dobtak le, hogy egy pilóta le tudjon szállni a családjával.

11. Nem sokan tudják, de Elvis Presley eredeti hajszíne szőke, ám már egészen fiatalon elkezdte befesteni feketére.

 

 

 

 

 




 

 

12. Steven Spielberg nagyon szeretett volna egy James Bond filmet rendezni, ám nem kapta meg rá a lehetőséget. Jóbarátja, George Lucas viszont azzal bíztatta, hogy van egy filmötlete, ami sokkal jobb lesz, mint a James Bond. Így született meg Indiana Jones.

13. Az amerikai haditengerészet a régi tengeralattjáróik irányítórendszerét lecserélte az Xbox 360 kontrollerére, így az újonc katonák sokkal gyorsabban elsajátították a tengeralattjárók irányítását.

14. Egészen a 19. század elejéig a ketchupot gyógyszerként árulták hasmenésre és sárgaságra. Még tablettát is készítettek belőle. Később aztán kiderült, hogy gyógyszerként hatástalan, ám szószként hatalmas sikere lett.

15. Tudományosan nem bizonyított, ám sokan mégis úgy vélik, hogy a születendő baba neme megállapítható a kismama hasának alakjából. Ha csak előre domborodik, akkor fiú lesz, viszont ha oldalra is, akkor pedig lány.

 

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?