Életmód

10 végzetes hiba, amit egy nő elkövethet az első randin!

Az első randi mindig extra izgalmakat tartogat, ugyanis ekkor még nem tudhatod, hogy milyen lesz a randipartnereddel eltölteni több óra hosszát. Miről beszélgessetek, megtaláljátok-e egyáltalán a közös hangot, stb. De emiatt nem csak a lányok, a fiúk is ugyanúgy izgulnak. Rá kell hangolódni a másikra, el kell kerülni a kínos csendeket és még sorolhatnánk, hogy mire kell figyelni egy randin. Sokan önbizalom hiányban szenvednek, mert azt gondolják, mi van, ha a másik fél azt várja el tőünk, hogy tapasztaltak legyünk. Vagy éppen rossz a leheletünk, és az nagyon nem fog neki tetszeni. De, ha a randi jól sül el, akkor esélyes, hogy lesz következő is, ami már egy kicsit felszabadultabb lesz, hiszen már valamennyire ismeritek egymást. Most azokat a dolgokat gyűjtöttük össze, amivel egy nő teljesen elronthatja az első randit.

 

 

 

1. Kerüld a mobiltelefon túlzott használatát, miközben beszélgettek

Nem tudod teljesen elkerülni az elektronika használatát ezen a napon és ebben a korban, de csökkentsd minimálisra a használatát, amíg randin vagy. A másik személy elhanyagoltan érezheti magát. A férfiak is vágynak a figyelemre és, ha megtagadj ezt tőlük, a közösségi médiában való aktív léted miatt, akkor nem kívánnak veled további randevúra elmenni.

2. Figyelj a randipartneredre!

Egy nő nem mindig veszi észre, ha egy randin a férfi nem érzi jól magát. A lent felsorolt dolgok elkerülése jó első benyomást kelthet a másik félben, és nagy esély lesz egy második randira.

3. Túl sokat beszélsz a munkádról!

Senkit sem érdekel annyira munkád, hogy arról beszélj egész randi alatt. Ha csak nem vagy kaszkadőrnő, akkor mellőzd a munkát, mint beszélgető téma. Nyilvánvaló, hogy mikor bemutatkozol, elmondod mivel is foglalkozol, de csak minimálisan. A randevú nem arra való, hogy a másik fél meghallgassa az összes irodai pletykát, hanem rólad szeretne többet tudni.

4. Házasság téma

Az első randevúnak természetesnek és könnyednek kellene lennie, de gyakran a nők annyira előreszaladnak a dologba, hogy már a közös jövőt tervezgetik. Ez pedig megijeszti a másik felet. A legtöbb ember, aki társat keres, elsőre természetesen félnek az ilyen elkötelezettségtől, ezért ha újra szeretnéd látni, akkor kerüld el ezt a témát.

 

5. Ne erőltesd a számla felesbe fizetését!

A férfiak többsége egyáltalán nem szeretik, ha a nő felesben akarja fizetni a fogyasztás költségeit. Számukra ez megalázó. Egyszerűen csak fogadd el, hogy ő fizet. Hidd el, neki nem teher, különben nem hívott volna randira.

 

 

 

 

 

6. Fura hangok

Leginkább szórakoztató baba hangokra utalunk, ami aranyos nak tűnhet. Ez nem minden esetben jó, mert a férfiakat el is riaszthatja ennek túlzott használata. Ha nem akarsz felsülni a randin, ezt kerüld el, mert te lehet, hogy aranyosnak érzed magad, de a másik fél nem. Beszélj természetesen, a férfiak szeretik az érett nőket.

7. Mindenben a hibát keresed

Nem baj, ha tökéletességre törekszel, de ez nem azt jelenti, hogy mindent a legmagasabb szintre kell emelned. Semmi sem kellemetlenebb, annál, mint mikor minden apróságban hibát találsz. Mindenki szeretne távol maradni egy ilyen embertől.

8. Nem törekedsz a beszélgetés fenntartására

Mikor először találkoztok szemtől-szembe, van egy kevés bizonytalanság mindkét félről. De ez nem azt jelenti, hogy nem kell erőfeszítést tenned annak érdekében, hogy fenntartsd a beszélgetést. Az egyik mód, hogy elkerüld a kínos csendet, ha különböző témákról beszélgettek. Ez segít, hogy megnyugodj és kényelmesebb legyen a kommunikáció.

9. Dominálni próbálsz

Általában a randi akkor is sikeres, ha a felek tisztában vannak egymás igényeivel és követelményeivel. Ha valaki megpróbálja uralni a másik személyt, és befolyásolni akarja a döntéseit, akkor az adott fél gyorsan nyúlcipőt vesz és lelép.

10. Nem értékeled a bókot

Ha nem érted, vagy nem tetszik a bók, amit kaptál, akkor is köszönd meg, ezzel elkerülve a kínos pillanatokat.

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?