Szórakozás

NAPI POÉN: Az öreg postás már 35 éve hordta ki a küldeményeket

 

 

 

Az öreg postás már 35 éve hordta ki a küldeményeket nap, mint nap, hóban és szélben éppúgy, mint a legnagyobb forróságban.
Lassan elérte a nyugdíj korhatárt, és azok az emberek, akik ismerték és szerették, mind megajándékozták valamivel utolsó munkanapján.
Az egyik háznál a teljes család várta, és egy kis ajándékcsomagot nyomtak a kezébe.
A másiknál kapott egy doboz finom szivart. A harmadiknál nagy doboz csalit kapott.
Az egyik háznál pedig a gyönyörű, szőke, fiatal háziasszony sokat sejtető hálóköntösben várta, megfogta a kezét, bevezette a hálószobába, és élete legszenvedélyesebb szeretkezésében részesítette. Miután kipihenték magukat, a lány kiment a konyhába, és nagyszerű reggelit készített.
Miközben a postás evett, meglátta, hogy kávéscsészéje alatt egy százas lapul.
– Amit eddig kaptam, túl szép ahhoz, hogy szavakba lehessen önteni – mondta – de szeretném megkérdezni, a százast miért kapom?
– Tegnap este mondtam a férjemnek, hogy ma lesz az utolsó munkanapod – válaszolt a lány – és megkérdeztem, mit adjak neked.
Azt mondta: “b*zdmeg, adj neki egy százast!”
– De a reggeli már az én ötletem volt…

forrás




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?