Érdekes

Akik adtak egy második esélyt a bolygónknak – és nem szabad megfeledkeznünk arról, amit tettek

Az elmúlt évszázadban bolygónk súlyos károsodásokat szenvedett. Mind többen ébrednek rá, hogy a veszély valódi.

 




De, míg egyesek csak beszélnek erről, addig mások tesznek is valamit. Tengerpartokat tisztítanak meg, az óceánokban talált szemétből tornacipőket gyártanak, kis farmokat és környezetbarát városokat hoznak létre.
Most olyan inspiráló történeteket ismerhetsz meg, melyeknek főszereplői a világ különböző országaiból származó emberek, akikben közös, hogy mindennap tesznek valami csodát azért, hogy megmentsék a Földet.

1. A TEKNŐSÖK 20 ÉV UTÁN VISSZATÉRTEK EGY TISZTA TENGERPARTRA INDIÁBAN

Mumbai csodaszép tengerpartját szemét borította. Azelőtt ez volt az olajzöld fattyúteknős élőhelye, de a szemét miatt a teknősök elvándoroltak, a helyzet a tengerparton pedig egyre rosszabb lett. Egy Afroz Shah nevű férfi elhatározta, hogy megtisztítja a partot a szeméttől.
Önkéntesek csatlakoztak hozzá, együtt több mint 5000 darab hulladékot gyűjtöttek össze. Akciójukat az ENSZ “a legnagyobb tengerpart-tisztító projekt” névvel tisztelte meg. A teknősök ennek köszönhetően 20 év után visszatérhettek élőhelyükre, és tojásokat rakhattak. Kb. 100 új teknős is született. Az önkéntesek az Arab-tenger felé vezető útjukon is védelmet biztosítottak nekik.
2. A “TAKARÍTÓEMBER” 28 ZSÁK SZEMETET TUD ÖSSZEGYŰJTENI 1 ÓRA ALATT

Az emberek gyakran emlegetik, hogy a természetben mennyi a szemét. A Takarítóember fedőnév alatt tevékenykedő, cseljabinszki férfi azonban a beszéd helyett a cselekvést részesíti előnyben. A koszos, szeméttel teli területek az erdőkben és parkokban újjászületnek a munkája után. Szeméttel tömött zsákok hosszú sora jelzi, hogy ott járt. Akkor került a figyelem középpontjába, mikor egy holland pár videót készített róla. Ezután rengeteg követője lett. Amikor arról kérdezték, miért visel maszkot, azt felelte, a környezet problémáira szeretné irányítani a figyelmet, nem saját magára.
Mottója nagyon egyszerű: “A takarítás nagyon egyszerű, és semmi megalázó nincs benne!”
3. A “KUTAKAT AFRIKÁNAK” PROJEKT

1994-ben Kurt Dalin Malawiban járt, és megdöbbenve látta, hogy a helyiek harcolnak minden egyes vödör piszkos vízért. A nők és a lányok fél napokat gyalogolnak, hogy a hatalmas vizes vödröket a fejükön hazavigyék. Úgy döntött, segíteni fog rajtuk: kutat ásott a legszegényebb, legkoszosabb faluban. Ezzel megmentette az összes ott élőt, akik folyamatosan szomjaztak, és piszkos vizet kellett inniuk.
A projekt az első 4 évben 26.000 embernek biztosított ivóvizet. 10 évvel később már 76 kutat sikerült ásni, és létrejött a “Kutakat Afrikának” projekt. Ma már több mint 300.000 ember ihat tiszta vizet Afrikában.

 

 




 

4. A DIVATMÁRKÁK TÁMOGATJÁK A KÖRNYEZETBARÁT RUHÁKAT

A híres divatmárkák, mint a Levi’s, a Nike, a Zara már évek óta támogatják a környezetbarát ötleteket. A H&M organikus gyapotot használ, és száműzte a valódi szőrmét, a M&S pedig olyan gyárakat nyitott, melyek kevesebb elektromos áram és víz felhasználásával működnek. A Zara nem csak környezetbarát ruhákat készít, de újrahasznosító konténereket is elhelyezett az üzleteiben.
A Levi’s az első divatmárka, amelyik öko-farmert, illetve “Waterless” címkével ellátott farmereket készített. Ez azt jelenti, hogy a cég a gyártás különböző fázisaiban takarékoskodik a vízzel. Az Adidas piacra dobott egy kollekciót környezetbarát tornacipőkből, melyeket az óceánokból összegyűjtött szemétből gyártottak. A Nike a Reuse-A-Shoe projektet 1993-ban indította el. Ennek keretében a cipőiket újrahasznosítják, és teniszpályák, futópadok készítéséhez használják fel őket. A legtöbb márka pedig 2 éven belül lebomló táskákat használ.
5. ERDŐKET GYÓGYÍTÓ DRÓNOK

Az erdők ritkulása lassan elpusztítja a bolygónkat. Sok vállalat keres különböző megoldásokat arra, hogy bolygónk zöld tüdejét helyreállítsa. Az egyik legsikeresebb kezdeményezés, melyben drónokat használnak. Ezek a drónok megvizsgálják a környezetet, hogy hatékonyabban lehessen kiválasztani a megfelelő magokat, valamint segítenek a növények elültetésében is.
A Robin nevű drón 1 hektárt 18 perc alatt tud beültetni fával, ami napi akár 100.000 fa elültetését is jelentheti. A BioCarbon Engineering elnevezésű brit projekt célja pedig, hogy 2050-re 500 milliárd fát sikerüljön elültetni.




6. A VILÁG LEGZÖLDEBB ÉTTERME

A kaliforniai MUSE iskola menzája a környezetbarát éttermek bajnoka. A 4 csillagos étterem a legmagasabb pontszámokkal rendelkezik a különböző kategóriákban, mint az ételek minősége, az erőforrások felhasználása, a hulladékkezelés. A filmrendező James Cameron és felesége napraforgó alakban kirakott napelemekkel szerelték fel az iskola éttermét.
Az iskola saját maga termeli meg a zöldségeket és gyümölcsöket, 1,5 év alatt pedig szinte az összes korábbi ételt felváltották szívbarát ételekkel.
7. A “KELETI SZEMÉTFOLT” MEGSZÜNTETÉSE
A Csendes-óceánban több mint 100.000 tonna műanyag hulladék úszik. Sok tudós állt elő különböző ötletekkel ennek a helyzetnek a felszámolására, de a legjobb módszert Boyan Slat dolgozta ki a szemétfolt eltüntetésére 6 évvel ezelőtt. Fejlesztéseivel a projekt 2018 elején kezdődött el.
A terv az, hogy 5 év alatt a hulladék 50%-át masszív lebegő gátak segítségével szedjék össze. Az összegyűjtött szemetet pedig újrahasznosítják majd székek, autóalkatrészek és egyéb dolgok előállítására. Az Ocean Cleanup Alapítvány befektetői a Szilícium-völgy üzletemberei.

 

 




 

8. A “LÁBBAL EGYÜTT NÖVŐ CIPŐ” PROJEKT

Az önkéntesként dolgozó Kenton Lee egyszer látott Kenyában olyan árvákat, akik túl kicsi cipőben jártak, közülük sok pedig inkább mezítláb szaladgált, sérült lábakkal. Ekkor született meg benne egy olyan szandálnak az ötlete, aminek a méretét a gyerekek lábának növekedésével együtt lehet változtatni. A cipő mérete akár 5-6 fokozattal is növelhető, így 5-6 éven keresztül is tudják hordani.
Létrehozta a The Shoe That Grows weboldalt a projektje számára, ahol bárki tud cipőt vásárolni a világon bárhol élő gyermekek számára. Szerencsére úgy tűnik, nagyon sokan vannak, akik ilyen módon is segíteni akarnak.
9. EGY CSALÁD TÖBB TONNÁNYI ZÖLDSÉGET TERMESZT, HOGY ELLÁSSA VELE A KÖRNYÉKBELI ÉTTERMEKET

Az Urban Homestead nevű projektet elindító család Kaliforniában él. Céljuk, hogy annyi zöldséget termesszenek, amivel nem csak saját magukat, de a környékbeli éttermeket is el tudják látni. 400 különböző fajta zöldség és gyümölcs nő a kertjükben, de még ehető virágok termesztésével is foglalkoznak. Évente 3 tonnányit takarítanak be a különféle növényekből. Ezenkívül vannak kacsáik, csirkéik, kecskéik és méheik, így tejjel, mézzel, tojással is tudnak szolgálni.
Kezdetben a szülők csak annyi zöldséget akartak termeszteni, amennyi elég ahhoz, hogy gyermekeiket egészségesen táplálhassák. Az apa napelemeket szerelt a tetőre, az autót pedig növényekből származó üzemanyagból tankolja. Hogy a vízen és a talajon is spórolni tudjanak, függőleges kerteket alakítottak ki. “33 évvel ezelőtt, mikor belevágtunk, az emberek azt hitték, megőrültünk, de a dolog jól működik. Most már az élelmiszereink 90%-a a saját kertünkből származik, és ez mindössze 2 dollárba kerül fejenként.” – mondta az apa.




10. NEAPOLIS, AZ OKOS ÖKOVÁROS – A 21. SZÁZAD VÁROSA

Cipruson, Páfosz közelében hozták létre a Neapolis nevű ökovárost, mely egyedülálló a mediterrán térségben. Lakóházakat, szórakoztató központokat, plázákat, kórházakat és a tengerre néző zöld területet fognak itt kialakítani. Ebben az okosvárosban lehet tanulni és dolgozni, lesz itt egyetem és kutatóközpont is.
A város teljes ellátórendszerre a környezetvédelem szempontjai szerint lesz kialakítva. Az energia 25%-át természetes forrásokból állítják elő. Az új élet Neapolis-ban várhatóan 2023-ban kezdődhet el.
11. INDIÁBAN 500 MILLIÓ FÁT ÜLTETTEK EGYETLEN NAP ALATT

2016-ban indiai önkéntesek 24 órán át dolgoztak, hogy elültessenek 80 különböző fajtájú fát. Utak mellé, vasútállomásokhoz és parkokba is ültettek csemetéket. India sok más országhoz hasonlóan szenved a zöld területek csökkenésétől, mivel az elmúlt évszázadokban az erdőket nagyon kiritkították.
49,3 millió fát ültettek el egy nap alatt, ami világrekord még ma is.

 

 

 

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?