Életmód

13 belevaló férj, aki mellett soha nem unalmas az élet

Más-más okból kifolyólag ugyan, de ők mindannyian pályázhatnának a világ legjobb férje címre. 🙂
 

 




1. “Megkértem a férjemet, hogy szervezzen egy felejthetetlen szülinapot azt ikreinknek. Mondanom sem kell, hogy mekkora sikerrel járt.” 🙂

2. “A férjem meglepetésből összemosogatott, de még levegőt venni is csak óvatosan merek a közelében” 🙂

3. “A férjem megunta, hogy folyton a falnak csapom az ajtót, ezért elhatározta, hogy leszoktat róla.”

 

 

 

 

 

 

 

 

4. Kreatív lánykérés 🙂

5. “A férjem szeretett volna egy közös fotót a terhességem alatt.” Baba – Jégkrém

6. “A férjem ismer ingem” 🙂

 

 

 





 

 

8. “A Férjem így próbálta meg jelezni a számomra, hogy (velejéig) romlott a tej.” 🙂

9. “Rajongok a Szépség és a Szörnyeteg meséért, a párom pedig titokban gondoskodott róla, hogy ehhez illően történjen meg a lánykérés.”

10. “A férjem panaszkodott, hogy minden mosás után egyre kisebbek a pulóverei és már alig tudja felvenni őket. Egész addig azt gondoltam, hogy csak képzelődik, míg el nem küldte nekem ezt a fotót.” 🙂

 

 

 




 

 

 

 

 

11. “Elküldtem a férjemet a boltba, hogy hozzon 6 db krumplit. Nem egészen erre számítottam.” 🙂

12.

13. “Ezt írta nekem a cuki férjem :)”

 

 

 

 

 

 

 

forrás



►► HA TETSZETT A CIKK, KÉRJÜK LÁJKOLD ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! ❤ KÖSZÖNJÜK!




VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?