Belföld, Hírek

Újrakezdődött a forintgyengülés – 326 forint felett az euró

 

A délelőtti kereskedésben tovább gyengült a forint, az euró árfolyama 326,8 forintra emelkedett.

Újabb viharfelhők gyülekeznek a feltörekvő piaci valuták, így a forint felett is. Az elmúlt hetekben az euró a megállapodni látszott a 320-323 forintos szinten, ami megnyugvást jelentett a nyár eleji 328 forintos euroárhoz képest. Az elmúlt napokban azonban újabb gyengülési hullám indult el a feltörekvő piacokon – ami a forintot is érintette. Az euróval csütörtök délelőtt 326,8 forintért is kereskedtek, félő volt, hogy a 327-es szintet is eléri az árfolyam, ám erre eddig nem került sor.
A lapunknak nyilatkozó szakértők is keresik a további okokat, azon túl, hogy a tagadhatatlanul romló nemzetközi – főként török – környezet mellett mi válthatta ki a forint gyengülését. A török kormány ki van szolgáltatva a külföldi befektetőknek a magas államadósság miatt, ennek ellenére az államfő nem vesz vissza harcias magatartásából – emiatt újra gyengülésnek indult a török líra, magával húzva a többi feltörekvő piaci valutát. Ráadásul londoni pénzügyi elemzők szerint a török líra meredek értékvesztése és a pénzügyi kondíciók ehhez kapcsolódó erőteljes szigorodása már recesszióba sodorta a török gazdaságot, és a visszaesés várhatóan meredek ütemben gyorsul majd a következő hónapokban.
 
 
Eközben az újabb amerikai kamatemelések jöhetnek a jövőben – ami tovább erodálhatják feltörekvő piaci valuták árfolyamát. Az elemzők arra számítanak, hogy az USA jegybankja, a Federal Reserve idén még két alkalommal, jövőre pedig háromszor emelheti a kamatot. Idén legnagyobb valószínűséggel szeptemberben és decemberben hajthat végre újabb 0,25 százalékpontos emelést.
Komoly, Magyarországot érintő piacbefolyásoló adat nem várható ezekben a napokban, a Fitch Ratings péntek esti hitelminősítését leszámítva. Azonban a Standard&Poor’s augusztus 17-i döntéséből kiindulva – amikoris változatlan szinten hagyták magyar állam hitelminősítését –, nem várható felminősítés a Fitchtől. A Standard&Poor’s döntése előtt tagadhatatlanul volt várakozás a felminősítés irányába, ám a hitelminősítő elemzői utólag elárulták: ez túl korai lett volna. Így a pénteki Fitch-döntés csak abban az esetben befolyásolná forint árfolyamát, ha mégis sor kerülne felminősítésre.
 
 
 
forrás: zoom.hu
 



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?