Belföld, Hírek

Kásler: magyar szentek életéről szóló filmeket fognak vetíteni az óvodásoknak

 
Az emberi erőforrások minisztere a Magyar Időknek adott egy interjút, amelyben a politikus kapott egy kérdést arról, hogyan láthatjuk majd viszont a Nemzeti Alaptantervben „a klasszikus emberi, keresztényi és nemzeti értékrend képviseletét, elmélyítését és átadását”, amelyet ő a tárcája legjelentősebb feladatának tart.
 
 
Erre a politikus így válaszolt:
 
 Nem teljes az ember, ha az identitása csorba, és mi testileg és lelkileg is egészséges jövő nemzedékeket szeretnénk nevelni. Már az óvodában, majd az iskolában is láthatnak a gyerekek ezért például kisfilmeket, filmsorozatokat Kinizsi Pálról, Toldi Miklósról, Hunyadi Jánosról vagy a magyar szentekről.
Ezekkel, a magyar népmesékből, a magyar versekből vagy népdalokból álló sorozatokkal a nemzeti identitásukat szeretnénk erősíteni, miközben olyan példaértékű tulajdonságokat mutatunk be, mint az emberi tisztesség, viselkedésforma, a család és a hazaszeretet, a bátorság, a hősiesség. A gyereknek joga, hogy megismerje a szépet és a jót, még akkor is, ha sokan próbálják szégyellnivalónak beállítani a nemzeti érzéseket, keresztény kultúrát, a magyar történelmet.
 
 
 

Forrás: Magyar Idők / Sztárklikk



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?