Belföld

Magyar cég helyett orosz mögé állt be a kormány egy egyiptomi üzletnél

A gépgyártással foglalkozó magyar Ganz-csoport egy komoly egyiptomi megbízás közelébe került 2016-ban: egy konzorcium tagjaként nyertek meg egy több százmilliárd forint értékű egyiptomi tendert, ami 700 vasúti kocsi gyártásáról szólt, de az Orbán-kormány végül kihátrált mögülük, és helyettük egy orosz részvétellel felálló csoportot kezdett támogatni – írja a Direkt36.
 
A Ganz-féle konzorcium az Eximbank támogatásával indult az egyiptomi tenderen, de a pályázat hiába nyert, a magyar kormány időközben egy olyan csoport mögé állította be a 900 millió eurós (kb. 279 milliárd forintos) eximbankos hitelt, amelyben a Ganz helyét egy orosz cég foglalta el.
 
Az egyiptomi tendernél a magyar állam azt a Transzmasholdingot segítette, amelynek tagvállalata elvégezte a 3-as metró szerelvényeinek számos kritikákat kiváltó felújítását (Metrovagonmas). Az üzlet fontosságát jelzi, hogy annak részleteiről Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin orosz elnök is egyeztetett egymással. Konkrétan az volt a terv, hogy az orosz Transzmasholding a Dunakeszi Járműjavító nevű, a magyar állam többségi tulajdonában lévő céggel közösen vegyen részt (egy ideig a Ganz is benne volt az együttműködésben, de később rájuk már nem számítottak).
 

A Transzmasholding üzeme Oroszországban
Fotó: Bloomberg / Getty Images Hungary

 
A Ganz a korábbi beszámolóiban azt állította, hogy a magyar kormány akciója miatt nem tudtak szerződést kötni az egyiptomiakkal, és emiatt közel félmilliárdos veszteség érte őket.

„A tender megnyerését követően, a szerződéskötés folyamatában a magyar kormány a vevő finanszírozást az orosz konkurens cég mögé állította, akivel azonban az Egyiptomi Vasút nem kötött/köt szerződést”

 
– olvasható a dokumentumban. A tender végül nem zárult le, de az orosz–magyar vasúti együttműködés újra napirendre került, amikor márciusban felmerült, hogy az orosz Transzmasholding 50 százalékos részesedést szerezhet a Dunakeszi Járműjavítóban. A Ganz jelenleg egy spanyol céggel összefogva próbálja újra helyzetbe hozni magát Egyiptomban.
 
A Ganz nem kívánt válaszolni a Direkt36 kérdéseire, arra hivatkozva, hogy folyamatban lévő üzleti ügyekről nem adnak tájékoztatást. A magyar kormány és az Eximbank sem válaszolt a Direkt36 kérdéseire.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?