Belföld

A Petőfi Rádió azóta nem játszik Wellhellót, hogy Fluor élőben sorosozott a Petőfi TV-n

Egészen addig naponta többször is hallható volt az együttes a közmédia könnyűzenei adóján.

Történt, hogy 2018. április 9-én Flour Tomi, a Wellhello együttes egyik frontembere beletrollkodott az M2 Petőfi TV élő adásába. A közmédia riportere éppen Másik János zeneszerző-énekest és Pásztor Sámuelt, az Anna and the Barbies gitárosát kérdezte, amikor váratlanul beugrott a kép széléré Fluor, felemelte a mutatóujját, és azt kiabálta, hogy

SOROS GYÖRGY!

 
Majd, mint aki jól végezte dolgát, Fluor el is tűnt a képről.

Egyik napról a másikra lett nagy a csönd

Azonban most úgy tűnik, közvetlenül a sorosozás után nem csak a tévé képernyőjéről tűnt el Fluor, ráadásul nem is csak ő: ugyanis a trollkodás sajtóvisszhangja óta az MR2 Petőfi Rádió nem játssza a Wellhello együttes dalait.
De nézzük meg az események időrendi sorrendjét, minden esemény után az adott napon elhangzott Wellhello-dalok száma látható zárójelben:

  • 2018. április 9-én Fluor bekiabálta a Petőfi TV élő adásába, hogy Soros György (1)
  • 2018. április 10-én felkapta a sajtó, a trollkodás körbejárta az interneteket (3)
  • 2018. április 11-én reggel 5 óra 28 perckor elhangzik az utolsó Wellhello-dal a Petőfi Rádión (1)

 
2018. április 12. óta pedig egyetlen egy alkalommal sem hangzott el Fluorék együttesétől dal a Petőfi Rádión. Ezt onnan tudjuk, hogy visszanéztük az adó Ez szólt című listáját, és az jött ki belőle, hogy 2018-ban egy, a mostaninál rövidebb szünetet leszámítva minden nap játszottak a Petőfin Wellhello-dalt, és volt olyan nap is az évben, hogy kilencszer lement tőlük valami.

„Elég szar, ami történik az országban”

Nyilván nem nehéz összefüggést találni Fluor sorosozása és aközött, hogy a közszolgálati rádió egyik napról a másikra levette a műsoráról azokat a dalokat, amikhez az előadónak köze van. Pedig a Wellhellót a rapper Fluor is, és az énekes-dalszerző Diaz, az együttes másik frontembere is igyekszik távol tartani a politikától.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy a formáció tagjainak egyenként nincs véleménye közéleti vagy közérzeti kérdésekről.
„A Wellhellóval azért nem fejtegetjük, hogy milyen szörnyű dolgok történnek a világban (…), mert az a célunk, hogy kiragadjuk az embereket ebből a valóságból. Elég szar, ami történik az országban, legalább ez a másfél óra legyen mentsvár (a koncert – a szerző.). Mi is inkább ide akarjuk átcsoportosítani az energiáinkat amellett, hogy persze figyeljük a dolgokat” – mondta például Fekő kollégának Fluor ebben az interjúban:
 
De ugyanitt mondta ezt is: „Újra és újra hagyjuk, hogy a lekezelő, intoleráns, elfogadásra képtelen és erőszak alapú gondolkodás kerüljön előtérbe az észérvek helyett.”

Fluornak műsora is volt a Petőfin

Fluor a Petőfi Rádióról is beszélt, szerinte a Wellhello sokat köszönhetett „az előző Petőfinek”, amivel a rádió 2016 májusában bekövetkezett profilváltására utalt. A rappernek ráadásul Grand Tour címen 2015 elejétől egy éven át volt műsora a rádióban, amit külön megtisztelőnek nevezett, és amiben mehettek megkötések nélkül azok a zenék, amiket ő választott ki.
 

„A mai Petőfi Rádión ez teljesen lehetetlen lenne”

 
– mondta, de mindettől függetlenül azt érezte, jó a viszony köztük és az átszabott rádió között. És valóban, a rádióval szemben megfogalmazott kritika meglepő módon a NER-bástyaként funkcionáló közmédiában következmények nélkül maradt. Soros György nevének elhangzása után azonban most úgy tűnik, minden visszaállt normál, hétköznapi NER-üzemmódba, és Fluor trollkodását egy zenekar elnémításával büntetik.
A cikk élesedése után kaptam a jelzést, így azt most utólag illesztem ide, hogy Fluor egyébként még bocsánatot is kért a trollkodásért. Ezt írta rajongói Facebook-oldalán 2018. április 10-én: „Kicsit hosszúra és hóbortosra sikerült a hétvége, szeretnék bocsánatot kérni a Petőfi TV dolgozóitól, nem akarnám szándékosan megnehezíteni senki életét, illetve azt sem szeretném, hogy bárkinek az én idiótáskodásom okozzon fejfájást a melóhelyén. Szóval sorry és jó munkát a továbbiakban!”
Az ügyben megkerestem a közmédia sajtóosztályát, valamint a Wellhello együttes menedzsmentjét (Fluor és Diaz az Egyesült Államokban tartózkodik). Amint válaszolnak, frissül a cikk.
UPDATE 1.: Sokatmondó válasz érkezett a Wellhello menedzsmentjétől. Tóth Gergely köszönte meg a levelet, és azt kérte, hogy erről az illetékest, azaz az MTVA sajtóosztályát kérdezzem.
Kiemelt kép: Facebook

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?