Belföld

Orbán még minimum egy ciklust vinne miniszterelnökként, aztán köztársasági elnök lenne!

Kép. zaol.hu

 
A kétharmados, stabil többség birtokában Orbán Viktor kormányfő válogathatja meg, kiket helyez a közjogi funkciókba, akár több mint egy évtizedre.
 
Egy további évtizedre is meghatározhatja akár Orbán Viktor a magyar döntéshozatali, s közjogi intézményrendszert azzal, hogy a következő négy évben saját embereivel tölt fel mindent. Már írtunk arról, hogy a Fidesz-KDNP-nek most ismét zavartalan törvényalkotási lehetőséget biztosít a megszerzett kétharmad: az ellenzékkel való együttműködési kényszer nélkül tudják majd módosítani az alaptörvényt, vagy kedvükre változtathatják az alaptörvényben kétharmados törvényként, illetve sarkalatos törvényként meghatározott jogszabályokat, vagy a maguk javára írhatják át újra a választási törvényt.
 
Arról is írtunk, hogy várhatóan mire használja majd az alkotmányozó többséget Orbán Viktor. Ám ugyanez a parlamenti többség, méghozzá a képviselők kétharmados támogatása szükséges azokhoz a szavazásokhoz, amelyekkel hosszú mandátumú, súlyos alkotmányos és jogállami jelentőségű közjogi méltóságokat választ az Országgyűlés. A köztársasági elnököt példál, aki most ugye Áder János.
 
Áder Jánost 2017 márciusában választották újra államfőnek, persze ehhez már a szabályok értelmében szorosan nem is volt szüksége a kétharmadhoz a Fidesz-KDNP-nek. Most azonban semmiféle gondjuk nem lehet, ha kitart a kétharmad: a ciklus legvégén, 2022 tavaszán még egy köztársasági elnököt is választhatnak maguknak. Nagy kérdés tehát, hogy Orbán Viktor akkor hogyan tervezi politikai karrierjét, hiszen az aktuálpolitikai helyzettől függően, ha akar, akár még 2022 márciusában is elfoglalhatja a köztársasági elnöki széket a Sándor-palotában, természetesen ha az ellenzék vagy a nép kézzelfoghatóan megnem buktatja őket a közeljövőben.
 

olkt.hu/napi.hu



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?