Történelem

12 megdöbbentő (és bizarr) dolog, amit elődeink csináltak

Őseinknek rengeteg olyan szokása volt, amely mai szemmel meghökkentőnek, érthetetlennek, sőt néha undorítónak tűnhet. Ahogy változnak az idők, változnak a szokások is: mai kényelmes, felvilágosult és fejlett világunkba valahogy nem illenek bele ezek a dolgok. De nem csak több ezer-, illetve százéves szokásokat mutatunk nektek, hanem pár évtizedes, azóta elhagyott vagy betiltott dolgokat, amelyeket ma már el sem tudnánk képzelni.




12. Alvás több felvonásban

A középkorban az európaiak között az úgynevezett bifázisos alvás dívott. Az első alvás alkonyat körül kezdődött és nagyjából éjfélig tartott. Ezután az emberek 2-3 óra hosszára felkeltek. Volt, aki ilyenkor imádkozott vagy olvasott, mások a családjukkal vagy szomszédjaikkal töltötték ezt az időt. Ezután jött a második alvás, amely reggelig tartott.

11. Élő ébresztőórák
A felkoppintó, mint foglalkozás, a 18. század közepétől egészen az 1950-es évekig létezett. Az ő dolguk volt felébreszteni a korán kelőket. Bottal megkocogtatták az ügyfél ablakát, vagy köpőcsővel rálőttek. Azt nem tudni, hogy a felkoppintókat vajon ki ébresztette fel, de állítólag le sem feküdtek munka előtt.

10. Ruhák fiúknak
Az 1500-as évektől egészen az 1920-as évekig bevett szokás volt a 4-8 éves kisfiúkra lányos ruhát adni. Ennek anyagi okai lehettek: a lányka ruhákat könnyebb volt átalakítani, hogy a gyerek “belenőjön”. A hagyomány a királyi családokat sem kerülte el: a képen II. Miklós orosz cár fia látható hasonló ruhában, mint amilyet a nővérei viselnek.





9. Chopine cipő
A chopine, más néven zoccoli vagy panelle egyfajta platform cipő volt, amely akár fél méter magas is lehetett. A viselőinek a szolgálóik segítségére volt szüksége, nehogy szó szerint a divat áldozatául essenek. Nem csak divatból viselték a furcsa lábbeliket, hanem azért is, nehogy a viselőjük ruhájának szegélye saras legyen.

8. Minden nyavalyára érvágás
Ez a gyógymód 2000 éven keresztül, egészen a 20. század elejéig népszerű volt. Az érvágást szinte bármilyen betegségre alkalmazták, de sokszor még nagyobb bajt csinált, tovább gyengítve a beteget.

7. Szegényes higiénia
Egyes középkori országokban úgy tartották, hogy a víz csak megbetegíti az embert, a tetveket pedig “Isten gyöngyeinek” nevezték. Még az uralkodók is osztották ezeket a nézeteket.





6. Halál utáni fényképezkedés
Újabb, mai szemmel rettentően bizarr szokás. A 19. században így akarták megőrizni az elhunyt szeretteik emlékét. A halottakat úgy öltöztették, sminkelték, hogy élőnek tűnjenek, és természetes pózba ültették őket, a lehunyt szemhéjukra szemet rajzoltak, mint a fönti képen is.

5. Radioaktív szépségápolási termékek
A 20. század elején a radioaktív sugárzást még jó dolognak tartották, amit az élelmes, kevésbé becsületes kereskedők ki is használtak: vásárolhattál rádiummal és tóriummal feljavított kozmetikumokat, ételeket és italokat, radioaktív ajándéktárgyakat is.

4. Heroin, mint köhögés elleni szer
Meglepő lehet, de a 100 évvel ezelőtt a ma már illegális heroint a morfium ártalmatlan alternatívájának tartották, és a patikákban köhögés elleni szerként árulták. Még gyerekeknek is ajánlották.





3. Dohányzás a repülőn
50-60 éve a dohányzást nem tekintették káros szokásnak. Az emberek még a repülőkön sem fosztották meg magukat ettől a szenvedélytől. Manapság érthető okokból tilos rágyújtani a repülőkön, de pár országban (pl. Iránban) még nem vezették be a tilalmat.

2. Fürdőgépek
A mai, teljesen kézenfekvőnek tűnő szokással ellentétben a 18.-19. században az emberek még nem mehettek be csak úgy a vízbe, amikor strandoltak. Fürdő gépeket kellett használniuk: speciális, fürdőkabinra hasonlító szekereket, amelyeket behajtottak a vízbe, hogy a fürdőzők a vizsla tekintetektől biztonságban úszhassanak. A nők fürdőgépeit a férfiakétól természetesen tisztes távolságban helyezték el.

1. Vécépapír helyett kövek
Hosszú listát lehetne írni azokról a dolgokról, amiket az emberek azelőtt használtak, hogy feltalálták volna a WC-papírt. Levelek, kukoricacsutka, kókuszhéj, birkagyapjú, botra tűzött szivacs és még sorolhatnánk…
Valószínűleg az ókori görögök voltak a legfurcsábbak: bizonyos higiéniai célokra köveket, kavicsokat vagy cserépdarabokat használtak.

forrás



VÉLEMÉNY, HOZZÁSZÓLÁS?